Címkearchívumok: vers

Megírtam

Megírtam már mindent,
Amit ajándékba kaptam,
De mégsem, mégsem marad
Abba, áradnak a szavak
A mondatok abból a létből,
Ahonnan érkeztem, a kapcsolat
Örök és elszakíthatatlan,
És én írok tovább, holnap
És holnapután, hónapok és
Évek jönnek, aztán hogy
Megírhassam az összes
Verset, mindet, jön
Majd a következő élet.

Hieroglifák

Hallgatom az eső kopogását az ablakon,
Az este csendes és hideg,
Életem hieroglifáit
Vajon ki fejti meg?

Magamba nézek, és kitárul a világ,
Minden csillag és minden esőcsepp
Mert ami kint, az van bent is.
Talán ez lenne a lényeg?

Honnan és hová,
Kié és mitől,
Eleddig és immár,
Van-e bennem határ?

Vagy végtelen vagyok,
Mint kint az űr,
Mert bennem van minden,
Amiben én benne vagyok.

Minden csillag itt fénylik
Bennem, mi odakint ragyog,
És minden gondolatom,
Mi bennem életre kel,
Létezik odakint is,
Kettős létre lel.

És ami ma én vagyok,
Az holnap te leszel.
Egymás életét éljük,
Létünk egymásnak felesel.

Vigyázunk egymásra,
Életet kapunk és adunk,
És visszhangzó hallgatás
Minden kimondott szavunk.

Ha érted-e verset,
Már részed vagyok,
De részem leszel te is,
Mert míg a Nap ragyog,
És amíg vannak csillagok,
Együtt leszünk e kozmikus tájban,
Sugárfényben és éji homályban,
Mert egynek akart ki maga is egy,
És ha útunk néha kerüli is egymást,
A célja mindig egy marad,
És minden út oda ér el,
Hol többé már semmi nem vész el.

Hallgatom az eső kopogását,
Az este csendes és hideg,
Te olvasod a verset,
És én ott vagyok veled.

Nyíregyháza, 2011. december 4.

Meditációs versek az év minden napjára – minta

Kiadót keresek a teljes kötet (366 vers) kiadására.
Szűcs János : szucsjan@gmail.com, +36 30 753 9209

 

Copyright (c) Szűcs János 2021.
Elton Sipp fotója a Pexels oldaláról

3.

Odakint az eső esik.
Törődik-e a csepp azzal,
Hogy bentről csendben figyelik?

8.

Kérj és adatik,
Mert odafönt az égben
Az igazi kegyelem lakik.

14.

Párizsban jártam az éjjel.
Az ősz éppen megérkezett,
Szent Mihály útján
Egy költő lépkedett.

29.

A Nap kel és nyugszik.
A rejtély örök.
Hogy ki vagyok valóban,
Parázs írás
Odakint a fagyott hóban.

33.

Semmi és minden,
Fehér és fekete.
Jin és Jang,
Bohóc és remete.

Fény és árnyék,
Mindenből kettő.
Az egyik életet hoz
A másik az elveszejtő.

36.

Sem kavics, sem hegy.
Csak tágra nyílt szemek.
Sem Dávid, sem Góliát,
A világ határán ülök,
És csendben figyelek.

A harmadik vagyok.
Öntörvényű szobor,
Melyet elfelejtett
Kimetszeni egy kéz
A kőből valamikor.

37.

A minden, a minden oly csendes odakint.
A lusta idő is megpihen immár.
Zsákba dobálva a nappalok terhe,
Az álmok kincstárán megnyílik a zár.

39.

Időm múlik, napjaim egyre fogynak,
Ábrándos álmaim lassan megfakulnak.
Hűvös köpenyét teríti rám a szél,
Érzem, mindenütt megtalál a közelítő tél.

40.

Azt hittem örökké élek,
Testem soha nem öregszik.
Most már csak azt kérem,
Maradhassak még, ha neked úgy tetszik.

41.

Kisüt a nap,
Eláll a szél.
Fekete föld alatt
Alszik a tél.

42.

A világ fordul biztos tengelyén,
Az én részem csak az ámulat.
Hinni a hit megtartó erejét,
És titkon, titkon várni a csodát.

46.

Keresem a szándékot, mely életre hívott,
A tökéletes semmiből ráncigált elő.
Majd rám adta e romlandó testet,
És tudatom börtönbe zárta az agyvelő.

50.

Verset írok, emlékeim raktárából
Szavakat válogatok
És ha némelyikük értelmet kap
Azt képzelem, hogy igazi költő vagyok.

52.

A csillagok fia vagyok,
Testemben őrzöm a törvényeket.
Ha alszom, csillagpor száll rám,
Reggel angyalok ébresztenek.

54.

Ember vagyok, Istennek képzelem magam.
Isten vagyok, és ember ruhában játszom.
Magam vagyok a tudatra kelt létben,
Életem millió öntudatlan álom.

59.

Ide tartozom, bár a távoli ősi világ
Kitéphetetlen gyökerei minden nap fájnak.
Lelkem mindig sóvárogni fog valami után,
Mely nem része e világnak.

Ha a csillagokra nézek, égi otthonom látom,
De lábam a föld porában tapos,
Hátam egy sziklának vetem, gondolataim messze járnak.
Nem vagyok más, mint itt ragadt hírnöke
Egy örökkévaló végtelen valóságnak.

61.

Ha eljön a karácsony, és eljön minden évben,
Gyertyafényben, hóesésben,
Velem van égi fényben, újra együtt vagyunk, ő és én,
A kisded Jézus, az a régi ház, az a csoda, a várakozás, fejünk
Felett a csillagok, a Betlehemi Csillag teljes fényében ragyog,
És mi lehetne szebb ajándék, emlékeim hozzák vissza
Tündöklő, hószárnyú angyalok.

64.

Találd meg az utad!
Majd válassz egy másikat,
Mert az is a tiéd.

66.

Szeretnénk Mindenhatóvá válni,
Azt hisszük mi vagyunk a minden,
Aztán rádöbbenünk,
Csodatévő erőnk csak annyi,
Járni tudunk a megfagyott vízen.

68.

Megtanultam, milyen a végtelen,
Milyen hatalmasnak lenni.
Most jön a neheze,
Megtanulni milyen a semmi.

78.

Itthon vagyok, a finom ebéd
Hűl az asztalon.
A szőnyegen láthatatlan
Gyermekkori lábnyomom.

105.

Meditálok a délutáni csendben.
Eltűnnek a hangok, a zajok,
És nincsenek már gondolatok sem.
A félelem is eltűnt teljesen,
Egy valaki van csak itt, az az ismeretlen,
Aki velem van, amióta megszülettem.

115.

Ha egy kisgyermek egy angyallal beszélget,
Csak figyelj, ne szakítsd félbe őket!
Számukra igazi valóság az, amiről ha akarod,
Te is találhatsz magadban eltűntnek hitt emléket.

119.

A város ugyanúgy lélegzik,
Akárcsak te vagy én.
Éjszaka ő is alszik.
Talán álmai is vannak,
Rémálmok bombázókról,
Amik egykor repültek az egén.
Ilyenkor sajognak a sebei,
És én nem tudok neki segíteni.

120.

Egyik vers a másik után,
Hamar eltelik így a délután.
Helyreáll a világ rendje.

130.

Odakint szürke minden,
Ködben lebegő álomvilág.
Rejtőznek a gondolatok is.
Jólesik lassan meginni
Egy forró teát.

140.

Nyíregyháza. Itt születtem,
Ez az én városom.
Itt kaptam az életet,
Itt tettem meg az első lépéseket.
Itt jártam iskolába,
Itt lettem felnőtt,
Ha nyugdíjas leszek,
Itt becsülöm meg majd az éveket.
És ha egyszer majd én is elmegyek,
Eggyé válok akkor majd veletek,
Sóstó és Érpatak, én leszek majd
Az erdőben minden fa, én nézek
Majd vissza az őzek szeméből,
Én jövök elő vadméhek rejtekéből,
Én leszek templomok előtt a kereszt.
Nyíregyháza, itt maradok örökre veled,
Ölelésed már soha el nem ereszt.

141.

Ezt a nevet kaptam a keresztségben: János.
Nem vagyok apostol sem próféta,
Nekem nem otthonom a puszta.
Nem eszem sáskát, sem vadmézet,
Nem járom mezítláb a vidéket.
Nem keresztelek, a Jordán oly messze van,
De bármikor, ha hív és prófétának elfogad,
Kiáltó szó leszek és készítem Neki az utat.

142.

A Nap még magasan áll a tó fölött,
A vízen vadkacsák úsznak.
Nézem a csendet,
Lassan kúszik az idő.

150.

Mi a jó vers titka?
Különös rímek, lüktető ritmika?
Kell valamilyen mondanivaló,
És jó, ha a végére jut egy csattanó,
Meglepetés a fülnek és a szívnek.
De nem, ezek mit sem érnek,
Ha verset írsz, mindegyikükért
Adnod kell magadból egy darabot!
Ha elpusztulsz minden sorért,
Ha te magad vagy az égő áldozat,
Akkor a versed jó, és örökké fennmarad.

159.

Ha válaszúthoz érkezel,
Mindegy merre indulsz el.
Mindegy merre visz az utad,
Egyszer úgyis ott lesz előtted megint
A megoldatlan feladat.

169.

Ádám örököse vagyok,
Az ő bűne az én részem is.
A gyümölcs íze a számban,
Száműzött vagyok e pusztában.

192.

Aki mindenben tökéletes,
Az tudja a legjobban,
Hogy az igazi hiba,
A legnagyobb,
Még ott vár valahol a távolban.

206.

Meditálok, most egy őz szemével
Látom a világot.
Előttem valaki áll,
Megsimogatja a fejem,
Furcsán ismerősnek tűnik nekem.

207.

A világ csupa szépség,
Hegyek, erdők, sivatagok.
Elmennék, csavarognék egy nagyot,
Ha nem lennék az, aki éppen vagyok.

217.

Lila virágok egy hófehér réten,
Képtelen világ egy festett képen.
Ez vagyok, égből hullott vándor,
Ide jöttem, hogy miért,
Arra már nem emlékszem.

219.

Éjszaka van, minden csendes,
A sakktáblát az asztalon hagyták.
A világos és a sötét király
Mozdulatlanul vívja
Élet-halál harcát.

221.

Minden rossz ott kezdődött
Abban a gyönyörű kertben.
Csak egy angyal kellett volna,
Hogy Ádám kezéből időben
A tiltott gyümölcsöt kivegye.

226.

Nagymamámnál aludtam,
Puha párnám volt, pihekönnyű
Dunna volt a takaró.
És ha ébredtem reggel
Gyönyörű álmomból,
Várt rám a kalács,
És a forró kakaó.

236.

Futnak a sínek keresztül a Balkánon.
Körben a hegyek, odakint vastag a hó.
Ma este már veled leszek, ott vársz
Majd rám, ahol egy nap majd visszafelé
Indul a vonat. Futnak a sínek
Keresztül a Balkánon, odakint minden zöld,
Gyönyörű szemed már soha többé nem látom.

237.

Csoda történt, hogy találkoztunk,
Nem beszéltük egymás nyelvét,
De úgy értettük egymást, ahogy
Azóta sem értett meg senki más.
És most mégis egyedül vagyok.

240.

Rímek, ha találkoznak
A versemben, üdvözlik egymást:
“Régen láttalak, talán Adynál,
Vagy Kosztolányinál voltunk
Együtt már. De hogy kerültünk
Ebbe a versbe, ami valljuk be,
Nem a mi világunk”
“Nekem tetszik.” – mondja a másik,
“Legalább újra egymásra találtunk.”

241.

Vörös és fekete,
Tudás és kelepce.
Soha ne nyiss ki olyan kaput,
Amit utána bezárni már
Senki sem tud.

243.

Pici ember születik,
Valaki pedig elmegy.
Egy pillanatra talán
Egymást megérinthetik.

250.

Még forró a levegő
És mozdulatlan.
A Nap még magasan jár,
De rögtön ráismersz,
Amikor az Ősz betoppan.

271.

Ne akarj tökéletes lenni,
Mert a világ sem az.
Fogadj el mindent, úgy ahogy van
És ha elhagytál minden vágyat,
Minden kételyt és kétséget,
A tökéletesség maga fog eljönni érted.

276.

Ha hiányolod a jót a világban,
És annyiszor elfog a kétség,
Nézd, mennyi szépség van egy virágban,
És egy gyermek szemében mennyi reménység.

278.

Szeretem ezeket a pillanatokat,
Amikor a semmiből egy mondat kiszakad,
És a helyét megtalálja.

287.

Az asszony tapos a kígyó fejére,
A földre folyik a Kísértő vére.
De Ábel halott már, Ádám bűne rajtunk
És Káin bélyege csúfítja az arcunk.

302.

A Telihold átvilágít a felhőkön,
Sem a Hold, sem a felhők
Nem tudják, hogy Te nézed.
Mégis Neked festik fénysugárral
És párával e gyönyörű képet.

318.

Ismerd meg önmagad!
Lehetetlen feladat.
Ha mégis sikerülne,
Többé már nem lennél szabad.

305.

A tükör igazi valóságát
Soha nem láthatod.
Mert ha belenézel,
Nem a tükör néz vissza rád,
Hanem a saját arcod.

325.

Hány pillanata volt
A nem-létezésnek
A világ születése előtt?
Ha erre tudod a választ
Bölcsebb vagy mindenkinél.

330.

Gondolataim, akár
A nyári zápor.
Kitehetek akárhány edényt,
Mindet összegyűjteni
Akkor sem tudom.

332.

Vannak gondolatok,
Amiket nem szabad kimondani,
Még kigondolni sem.
Ha ilyenek közelébe kerülök,
Összegömbölyödök, és menekülök,
Még nyomot sem hagyok magam mögött.

338.

Csillaghajókat
Küldünk a messzi űrbe.
A távolság vonz,
És az emberi
Lélekhez senki nem küld
Apró csónakot.

356.

Ha látod az égbolt ezer színét,
Ha meglátod, hogy
A bárányfelhő mosolyog,
Ha meghallod a mennydörgésben
A verset, és a villámlásban
Is látsz értelmet, ha barátod
Az eső, és kedvesed a napsugár, 
Ha van füled a hallásra,
És szemed nyitva a látásra,
Szívednek sem lesz oka
Soha a szomorúságra.

Nyíregyháza, 2020.12.10 – 2021.1.19