Címkearchívumok: vers

Ha ma újra

Napló, , , ,

Ha ma újra megtörténne, vajon
ki lenne köztünk az a római katona,
aki letérdelne, mert a szeme megnyílna
és látná, hogy a kereszten vérző ember
valóban Isten fia. Ki választaná újra
Barabást, és ki küldené újra keresztre
az egyetlen bűntelent, Mária fiát, ki
állna tétován, nem értve, az Atya miért
hagyta meghalni a fiát, miért nem küldte
el az angyalok hadát, hogy tűzzel pusztítsák
el Jeruzsálem városát, és ki ülne csendben
a kereszt alatt, imára kulcsolt kézzel,
ki tudná, hogy máshogy nem történhetett,
hogy bocsánatot a bűneinkért csak így
kaphatunk, csak így.

Elvégeztetett.

Dietmar Janssen fotója a Pexels oldaláról

Megírtam

Meditációs versek, ,

Megírtam már mindent,
Amit ajándékba kaptam,
De mégsem, mégsem marad
Abba, áradnak a szavak
A mondatok abból a létből,
Ahonnan érkeztem, a kapcsolat
Örök és elszakíthatatlan,
És én írok tovább, holnap
És holnapután, hónapok és
Évek jönnek, aztán hogy
Megírhassam az összes
Verset, mindet, jön
Majd a következő élet.

Hieroglifák

Meditációs versek, , ,

Hallgatom az eső kopogását az ablakon,
Az este csendes és hideg,
Életem hieroglifáit
Vajon ki fejti meg?

Magamba nézek, és kitárul a világ,
Minden csillag és minden esőcsepp
Mert ami kint, az van bent is.
Talán ez lenne a lényeg?

Honnan és hová,
Kié és mitől,
Eleddig és immár,
Van-e bennem határ?

Vagy végtelen vagyok,
Mint kint az űr,
Mert bennem van minden,
Amiben én benne vagyok.

Minden csillag itt fénylik
Bennem, mi odakint ragyog,
És minden gondolatom,
Mi bennem életre kel,
Létezik odakint is,
Kettős létre lel.

És ami ma én vagyok,
Az holnap te leszel.
Egymás életét éljük,
Létünk egymásnak felesel.

Vigyázunk egymásra,
Életet kapunk és adunk,
És visszhangzó hallgatás
Minden kimondott szavunk.

Ha érted-e verset,
Már részed vagyok,
De részem leszel te is,
Mert míg a Nap ragyog,
És amíg vannak csillagok,
Együtt leszünk e kozmikus tájban,
Sugárfényben és éji homályban,
Mert egynek akart ki maga is egy,
És ha útunk néha kerüli is egymást,
A célja mindig egy marad,
És minden út oda ér el,
Hol többé már semmi nem vész el.

Hallgatom az eső kopogását,
Az este csendes és hideg,
Te olvasod a verset,
És én ott vagyok veled.

Nyíregyháza, 2011. december 4.