Címkearchívumok: teremtés

A neutron meséje

Ha ateista lennék, vagy éppen agnosztikus, ha nem hinném, hogy a világunk sokkal több annál, mint amit látunk, a neutron története azonnal hívő embert varázsolna belőlem. Ha nem is a keresztény Istenben hívőt, de valamilyen természetfölötti teremtő intelligenciában mindenképpen hinnem kellene.

A neutron története ugyanis meseszerű, vagy másképp fogalmazva olyan teljesen velószínűtlen elemeket, egybeeséseket tár elénk, amit nem lehet másnak, csak csodának tekinteni, vagy egy intelligens szellem teremtő munkájának tulajdonítani. Miért annyira más ez a történet? Mert a Világegyetem születésekor játszódik, amikor még nem volt, nem lehetett evolúció, amire az ateisták oly gyakran és oly buzgón hivatkoznak, amikor Isten-ellenes érveket fogalmaznak meg. Ekkor még semmi sem volt, egy néhány másodperce született táguló forró energiagömbön kívül. Szerkezet nélküli, mindenütt egyforma gömb, mégis benne volt már minden, amit most magunk körül látunk, és úgy hívunk, hogy Univerzum, Föld, és élet. Emberiség és civilizáció. És hogy ez így lehet, annak egy kulcsfontosságú szereplője a neutron.

Az élet egy magas szervezettségű, bonyolult struktúrákon alapuló, mégis folytonosan változó, mozgásban lévő összetevőkre, ezek kölcsönhatására és a környezettel történő állandó anyag-, és energiacserére épülő igen bonyolult jelenség. Ahhoz, hogy az élet lehetséges legyen, olyan alkotórészekre van szükség, amik a bonyolult szerkezeteket felépíthetik, és biztosítják az állandóság mellet az állandó változást is. Ez valójában az élet paradoxona: állandóság és változás, egyszerre, és folyamatosan. Az élő szervezeteket fehérjék alkotják, a fehérjék szerves vegyületek, ezek legfontosabb tartozéka a szén. A négy vegyérték, és a szén külső elektronhéjának energiaszintjei tökéletesek ahhoz, hogy nagy, bonyolult molekulákat alkothassanak. Az élet nélkülözhetetlen feltétele ugyanakkor a víz is. Hidrogén és oxigén, ugyancsak érdekes társulása, a szögben hajló két hidrogénatommal, talán az egyetlen folyadék, amelyik megfagyva kisebb sűrűségű lesz.

De amiért ezeket a példákat felsoroltam, az valójában csak azért kellett, hogy megállapíthassuk, hogy van egy alapvető összetevő ezekben a szerkezetekben, minden molekulát atomok építenek fel. Az Univerzum, és a földi élet, mind az atomok sokféleségének és rugalmasságának, összekapcsolhatóságának köszönheti a létét. Ahogy egy Lego autó kisebb alkatrészekből, egy számítógépes program utasításokból épül fel, úgy épül fel a világ az atomokból. Ez, ha belegondolunk, nagyon nagy „találmány”. Már egyáltalán az csoda, hogy vannak olyan bonyolult szerkezetek, amik előállhatnak kevés számú, univerzálisan összekapcsolható elem összeépítésével.

Tara Winstead fotója a Pexels oldaláról

A programozók soha nem gondolkodnak el azon, vajon miért van az, hogy csupán néhány utasítás elegendő a legbonyolultabb program megírásához is: értékadás, logikai vizsgálat, ciklus, elágazás, kifejezések, és kész. Ugyanígy kevesen csodálkoznak el azon, hogy néhány elemből milyen óriási molekulák állhatnak össze, majd azokból még nagyobb szervezetek, olyanok, amik élnek.

De ami az igazi csoda, hogy az elemi összetevők száma tovább csökkenthető, maguk az atomok is kisebb alkotóelemekből állnak, és ami a legérdekesebb, hogy minden atom, ami a világunkban előfordul, három alkotórészből áll: proton, neutron és elektron. A proton és a neutron alkotja az atommagot, ez meghatározza, hogy milyen lesz az elektronhéj-szerkezet, amiben az elektronok vannak.

És tulajdonképpen ez felelős azért a varázslatért, ami a kémia és a biológia és ami az élet bölcsője. Az, hogy az elektronok héjakba szerveződnek, hogy csak különböző energiaszinteken lehetnek, hogy a szintek között mozoghatnak, de a Pauli-féle kizárási elv (ami magában is egy csoda) miatt nem lehetnek ugyanolyan energiájúak, ezek azok a tulajdonságok, amik kellenek az élethez szükséges óriási fehérjeszerkezetek felépüléséhez.

És még mindig nem tartunk a neutronnál, bár már igen közel vagyunk hozzá. Mert hogy az atommag, ami meghatározza, hogy milyen az atom elektronhéja, csupán két összetevőből áll, ezek egyike a neutron. Ez egy semleges részecske, kicsivel nagyobb tömegű a protonnál. Hogy egy semleges részecske mivel járulhat hozzá egy atommag létezéséhez? Nagyon is sokkal, a neutron ugyanis amellett, hogy semleges, egy nagyon fontos kölcsönhatásban igencsak aktív résztvevő, ez az erős kölcsönhatás, ennek hiányában a pozitív töltésű protonok az elektromos taszítóerő miatt nem tudnának atommagokat formálni, ehhez kellenek a semleges neutronok, amik az erős kölcsönhatásban részt vevőként, összetartják az atommagot. Minél nagyobb egy atommag, arányaiban annál több neutron kell a stabilitáshoz, aztán egy bizonyos nagyság fölött már semmilyen nagy számú neutron nem elég, az atommag instabil, radioaktív lesz, és spontán módon elbomlik.

Az viszont egy nagyon érdekes kérdés, és ez írás közben jutott eszembe, és erről én még soha, sehol sem olvastam, hogy miért nincsenek csak neutronokból álló atommagok. Ezek nagyon stabilak lehetnének, hiszen nincs a neutronok között taszítóerő, csak az erős kölcsönhatás, ami összetartaná a magot, így elvileg bármilyen nagy neutron atommag létezhetne. De valamiért a természetben a neutroncsillagokon kívül, nincs neutronokból álló atommag. Ennek nyilván nem is lehetne elektronhéja, tehát az élet szempontjából nem lenne haszna, de mégis csak érdekes ez a kérdés. A válasz valószínűleg az, hogy a csak neutronból álló magok egy alacsonyabb energiaszintre juthatnak, ha a neutronok egy része protonokra, elektronokra és antineutrínókra bomlik, ez a negatív béta bomlás, a radioaktivitás egyik fajtája. És milyen csoda, hogy a keletkező atommagnak a protonok miatt már pozitív töltése lesz, ami éppen megtarthatja a keletkező elektronokat, ráadásul az így létrejövő atom még semleges is lesz!

Megérkeztünk tehát a neutronhoz, és most térünk vissza a történet elejére, a forró energiagömbhöz, ami tágul és hűl. A gömbben foton párok ütköznek és keltenek részecske, antirészecske párokat. Amíg a hőmérséklet nagy, ezek a párok ütköznek, annihilálódnak és újra csak fotonpárok (fény) lesznek belőlük. Aztán egyszer csak elkövetkezik az a pillanat, amikor a csökkenő hőmérséklet már megengedi, hogy néhány részecske megmaradjon, és létrejöjjenek az első neutron-antineutron párok. Az a mai fizika egyik legnagyobb megoldatlan rejtélye, hogy hová lettek a párkeltésben létrejövő anti-részecskék, és miért nem találunk a jelenlegi Világegyetemben anti-atomokat és anti-galaxisokat. Lehet, hogy ez az intelligens tervező legnagyobb és legcsalafintább ötlete volt, hogy hogyan szervezze az anyagot és antianyagot két külön Univerzumba, vagy hogy hogyan tüntesse el az antianyagot nyom nélkül, mindenesetre ezt egyelőre nem tudjuk megfejteni. De bárhogyan is legyen, most itt vagyunk egy csomó frissen keletkezett neutronnal ebben a táguló fénygömbben, ami ugye most már részecskéket is tartalmaz, esetleg protonokat is, amik létrejöhettek ugyanolyan párkeltéssel, mint a neutronok. Az elektronok valószínűleg a sokkal kisebb tömegük miatt csak egy későbbi fázisban keletkeztek párkeltéssel, vagy a negatív béta bomlás révén.

{\displaystyle \mathrm {n} ^{0}\rightarrow \mathrm {p} ^{+}+\mathrm {e} ^{-}+{\bar {\nu }}_{e}}

És most jutottunk el végre oda, hogy ezután a hosszú bevezető után rátérjünk a finomhangolás csodájára, arra a tényre, ami miatt egy ateista vagy egy agnosztikus komolyan elgondolkodhat azon, hogy hívő legyen. A szabad neutron ugyanis nem stabil, mint ahogy a proton. Nagyjából 14 perc alatt elbomlik, a már említett negatív béta bomlással. Miért probléma ez? Mert ha minden neutron elbomlik, akkor később stabil atommagok nem létezhetnének, azok nélkül nincs elektronhéj, nincs kémia, nincs biológia és nincsen élet! Itt gondolkodjunk el ezen. A jelenleg körülöttünk lévő bonyolult és élő világ kulcsa az, hogy maradjon elég neutron az atommagok létrehozásához. Most viszont úgy tűnik, nemhogy elegendő neutron nem marad, de egyáltalán nem marad neutron! Ha nekünk, mint tervezőnek meg kellene oldanunk ezt a problémát, mit tennénk? Mivel a neutron csak szabad formájában instabil, az atommagban már nem az, gondoskodnunk kell arról, hogy amikor a neutronok létrejönnek, 14 percen belül mindegyik találjon magának protont, ami megmentheti az életét, és megmentheti a földi életet is.

Tehát ebben a fázisban egy rendkívül rövid időtartam alatt az Univerzumnak létre kell hoznia mind a neutront, mind a protont. Elég sűrűnek kell lennie ahhoz, hogy a neutronok és a protonok közel kerüljenek, azért, hogy stabil atommaggá kapcsolódjanak, de nem szabad túl sűrűnek és magas hőmérsékletűnek lennie, mert akkor a stabil magok szétesnek. Hogy a neutron túlélő legyen, nem elég a hidrogén atom, hiszen annak a magja csak egy protonból áll, hanem legalább deutérium mag kell, mert abban már van még egy neutron is, de még sokkal jobb a hélium atommag, vagyis az alfa részecske, ami nagyon stabil, két proton és két neutron alkotja. Nagyobb magok egyelőre nem jöhetnek szóba, mert a tágulás miatt az ütközések gyakorisága csökken, és már nincs elegendő nyomás a nehezebb magok létrehozására, Ezekhez kellenek majd a csillagok, illetve a vasnál nehezebb atomokhoz, a szupernovák. És ebben a fázisban máris itt egy újabb csoda: ha minél több neutront akarunk megmenteni, minél több héliumot kell legyártani, csakhogy vigyáznunk kell arra is, hogy ha minden atom hélium lesz, akkor nem marad hidrogén a csillagok beindításához, ha nincsenek csillagok, nincsen élet sem, amit a csillagfény energiája táplál.

Marek Piwnicki fotója a Pexels oldaláról

Tehát a hidrogén-hélium aránynak éppen megfelelőnek kell lennie, ami szintén előrelátó finomhangolást igényel. Az persze egy újabb rejtély, aminek egyelőre még nem néztem utána, de előfordulhat, hogy egy újabb írás témája lesz, az, hogy egy tisztán hidrogénből álló csillagban a fúzió során hogyan jönnek létre a neutronok, egyáltalán honnan vannak azok a neutronok, amik aztán a hélium, majd később a berillium, a szén, majd a többi, csillagokban keletkező atommag stabilitásához szükségesek. Ugyanaz a kérdés a szupernovák esetében is, amikor a vasnál nehezebb magok jönnek létre, ezekben a protonoknál több neutron van, vajon ezek a neutronok honnan vannak? Az Ősrobbanás héliumából? Pozitív bétabomlás során keletkeznek? Ezzel az a baj, hogy a neutron nehezebb, mint a proton, amiből létrejön, ráadásul még keletkezik egy pozitron és egy neutrínó is, azaz erősen gerjesztett protonnak kell lennie annak, ami saját magánál nehezebb részecskéket tud létrehozni. És persze az is érdekes, hogy míg a neutron szabadon instabil, addig a proton szabadon stabil, de az atommagban nem mindig az.

Úgy tűnik az intelligens tervezés arra is adott egy megoldást, hogy ha az Ősrobbanás korai pillanataiban nem maradtak volna neutronok, akkor a későbbi időszakokban is keletkezhessenek. Ehhez szükség volt egy negyedik kölcsönhatásra, a gyenge kölcsönhatásra, amiről először nem is látszik, hogy mi a haszna. Valójában ez kell ahhoz, hogy a proton-neutron arány a Világegyetem későbbi időszakaiban is változhasson. És mellékesen ez a kölcsönhatás a forrása a radioaktivitásnak, aminek első látásra szintén nincsen semmi haszna, valójában a Föld közepében forgó olvadt vasmagot a radioaktivitás hője melegíti, emiatt van a Földnek mágneses tere, ami megvédi a légkört a napszéltől, és megvédi a földi élőlényeket az erős sugárzástól. És gyönyörű északi és déli fényt gerjeszt, melléktermékként.

stein egil liland fotója a Pexels oldaláról

Az a helyzet tehát, hogy az elemi részek születése, és különösen a neutron létrejötte és megmaradása annyira különleges környezetet és feltételeket igényel, amiben egy picinyke változtatás is messzemenő következményekkel járna. A neutronnak keletkezése után 14 perccel (ezt vessük össze a 13 milliárd évvel, amennyi idős az Univerzum), találkoznia kell egy protonnal, és együtt is kell maradniuk deutérium, vagy hélium atommagként ahhoz, hogy milliárd évekkel később kémia, majd biológia, majd élőlények, majd gondolkodó lények létezhessenek itt a Földön, és végül valaki megírhassa a neutron meséjét, és megerősítse a hitét egy hatalmas, teremtő intelligenciában, akinek mindazt köszönhetjük, ami most körülvesz minket, az életet adó és fenntartó otthont, a Földet.

Az én Genezisem

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” Az emberiség legnagyobb hatású könyve kezdődik ezekkel a szavakkal. A Föld kontinensein sokmilliárd ember hisz abban, hogy a világ létezése valóban így kezdődött. Én is közéjük tartozom, abban az értelemben, hogy a három alapvető keletkezés-probléma (a Világegyetem, az élet és az emberi én-tudat keletkezése) megoldására elégtelennek tartom a tudomány által nyújtott lehetőségeket, és hiszem, hogy ezek egy természetfölötti intelligencia – Isten – alkotó munkája nélkül nem jöhettek volna létre. És ha elolvassuk a Biblia teremtéstörténetét, mind a három alapvető keletkezés-probléma felbukkan abban, mind a Világegyetem, mind a földi élet, mind pedig az ember a Teremtő keze nyomát viseli magán, a Biblia leírása szerint.

Van egy másféle megközelítés, mégpedig a tudományé, amely bizonyítatlan, bizonyíthatatlan létezőket nem hajlandó elfogadni, és kitart azon álláspontja mellett, hogy minden jelenség megmagyarázható az anyagi világban uralkodó természeti törvények alapján, és semmiféle természetfölötti intelligencia feltételezése nem szükséges, csupán idő kérdése, hogy mindenre választ találjunk e nélkül is.

Az emberek túlnyomó többsége a két tábor valamelyikébe tartozik, és úgy gondolja, nincs és nem is lehet átjárás a két tábor között, és semmiféleképpen nem egyeztethető össze a kétféle szemléletmód. Én azonban sajátos helyzetben vagyok: személyes tapasztalataim a hit felé vezéreltek életem során, fizikus végzettségem ugyanakkor arra kötelez, hogy a tudományt se dobjam csak úgy el magamtól. Soha nem okozott bennem ez a kettősség semmiféle problémát, az álláspontom az volt, hogy ez a két világ valóban két különálló szemléletmód, a hit a holisztikus, irracionális jobb agyféltekének szól, míg a tudomány a racionális, analitikus balnak. A tudomány a tudat világa, a hit pedig inkább a tudatalattié. Szépen megférnek ezek egymás mellett.

Mostanában sokat vitatkoztam mind hívő, mind pedig ateista emberekkel, és rá kellett döbbennem, hogy a magyarázat, amit magamnak kitaláltam, nem áll biztos lábakon. Ezekben az emberekben ez a kétféle szemlélet nem képes együttműködni. Az ateisták képesek elfogadni végtelen számú Univerzum létezését, de nem képesek egyetlen Teremtő gondolatával megbarátkozni. A konzervatív hívők pedig oly mértékben szó szerint értelmezik a Szentírást, hogy a Teremtés napjait 24 órás földi napnak gondolják, ami szerintem képtelenség. Egyik táborban sem találtam a helyem, és nem tudom elfogadni egyik szélsőséget sem. Azt vettem észre magamon, hogy kiválóan meg tudom védeni a Biblia szó szerinti értelmezését is akár, de rá kellett jönnöm, hogy ez csak a vitában szerzett rutinomnak és leleményességemnek köszönhető, majd eljutottam oda, amikor egyszer csak rádöbbentem, nem tudom tovább védeni a Biblia szó szerinti értelmezését, mert már magam sem hiszek benne. Nem az Isten-hit rendült meg bennem, hanem végre őszinte voltam magammal szemben.

Ezután vettem egy olyan Bibliát, amely szövegmagyarázatokat is tartalmaz, és elkezdtem olvasni. Azt a szöveget, amelyet eddig hittel olvastam, most a hit mellett a racionális agyféltekémet is használva fogom végigolvasni. És megpróbálom a kétféle szemléletmódot olyan közel hozni egymáshoz, amennyire csak lehetséges.

Brett Jordan fotója a Pexels oldaláról

Korábban a hit-tudomány kettősséget a hullám-részecske kettős természethez hasonlítottam, de már tudom, hogy ez nem jó hasonlat. A hullám-részecske kettősség is csak látszat, egy időben a kétféle viselkedés nem léphet fel, az energia mindig hullámként terjed, és mindig részecskeként viselkedik akkor, amikor energiaváltozás történik, hiszen egy energia-kvantumot csak egyetlen helyen és egyetlen időpontban adhat le, vagy vehet fel egy anyagi objektum. A tudomány-hit kettősség sem lehet ennyire feloldhatatlan, egyetlen világunk van, nincs hely két mereven elválasztott szemléletmódnak, ez a kettő egy és ugyanaz kell hogy legyen, ha az emberiség nem akarja a hátralévő történelmét a mostani tudathasadásos állapotában végigküzdeni, valamilyen olyan megoldást kell találnunk, amely mindkét tábornak megfelel. Tudom, hogy ez most elképzelhetetlennek tűnik, mégis próbálkoznunk kell.

Hát így született meg az „én Genezisem”, a Biblia teremtéstörténetének racionális olvasata.

1.


1. Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.
2. A föld pedig kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mélység színén, és az Isten Lelke lebegett a vizek felett.
3. És monda Isten: Legyen világosság: és lett világosság.
4. És látta Isten, hogy jó a világosság; és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől.
5. És nevezte Isten a világosságot nappalnak, és a sötétséget nevezte éjszakának: és lett este és lett reggel, első nap.

Az első nap az ellentétek szétválasztásáról szól: ég és föld, világosság és sötétség, nappal és éjszaka. Találunk a tudomány világában is hasonló szétválasztásra példát, a párkeltéskor például a negatív energiájú Dirac-tengerből kiválik egy részecske, a helyén pedig ott marad a részecske hiánya, az anti-részecske. Semleges töltésű energiából lesz tehát egy pozitív és egy negatív töltésű részecskénk, ha a részecske ismét eltűnik a Dirac-tengerben, eltűnik a „hiánya” is, az anti-részecske is megszűnik, energia marad a helyükön, két foton formájában. De ugyanígy szétválasztással tölthetjük fel statikus elektromossággal a pulóverünket, vagy csinálhatunk állandó mágnest egy vasdarabból. A szétválasztás tehát a teremtés természetes folyamata. Van azonban néhány probléma az első nappal kapcsolatban.

Mindjárt az egyik legalapvetőbb kérdés: miféle napról van itt szó, amikor a Nap még nem létezik, így a Föld tengelyforgásából, és a Nap fényéből előálló nappal és éjszaka sem létezik, tehát nem beszélhetünk még 24 órás földi napról semmilyen értelemben sem. Lehet, hogy a föld fogalma sem a Föld bolygót takarja, hanem anyagi világ értelemben értendő az éggel, mint szellemi világgal szembeállítva. Azaz az első nap az anyagi és a szellemi világ szétválasztásával indul, mondhatnám úgy is, hogy létrejön az anyag, és létrejön az információ, azaz a fizikai törvények. Ám ekkor az anyag még kaotikus, rendezetlen, ezt jelentheti, hogy „a föld pedig kietlen és puszta volt”.

Mi hiányzott nagyon ebből a világból? A fény, az energia. Isten ezt hozta létre következő lépésként, bár azonnal egy furcsa ellentmondást is felfedezhetünk az elbeszélésben. Ha ugyanis felkapcsolunk egy lámpát, és megvilágítunk vele egy tárgyat, a tárgy árnyékot vet, a sötétség tehát automatikus párjaként a fénynek megjelenik, a 4. vers mégis explicit szétválasztásról beszél, tehát nemcsak a fény teremtése történik meg, de a fény-sötétség szétválasztása is. És ami szintén furcsa, a fény-sötétség párossal egy időben a nappal-éjszaka, este-reggel párosok is létrejöttek. Olyannyira, hogy az este-reggel kettős annyira kiemelkedő szerepet kapott, hogy minden nap története ugyanazzal a fordulattal zárul, az este és a reggel tehát különleges fontossággal bír, annak ellenére, hogy a világító testek még nem léteznek, tehát mai értelemben vett este-reggel és 24 órás nap, még nincsen. A teremtés napjai tehát szerintem nem feleltethetőek meg a mostani 24 órás földi napoknak, sokkal inkább könyvjelző, elhatároló szerepük van, a Teremtés egyes fázisait választják el. De látni fogjuk később a hetedik napnál, hogy ez az értelmezés azért nem egészen kielégítő.

Van még egy lehetséges értelmezése a reggel-este ellentétpár különleges szerepének, és erre a közben jöttem rá, miközben ezt a szöveget írtam. Mert mi is a reggel-este fogalompár nagyon fontos tulajdonsága azon kívül, hogy ellentétei egymásnak? A ciklikusság, a periodicitás, hiszen a reggel és az este folyamatosan váltják egymást, és ez az első naptól így van, ez a ciklusság tehát annyira alapvetően fontos része a teremtett világnak, hogy már az első nap megjelenik, és minden egyes további napon keretbe foglalja a napok történéseit. Mi ez a valami, ami ciklikus, alapvető, és az égitestek jelenléte nélkül is képes a nappal és éjszaka váltakozását biztosítani? Ez nem más, mint maga az Idő. Tulajdonnévként használom, mert szeretném a fontosságát ezzel is kiemelni. A szöveg írása közben jöttem rá, hogy Isten az első napon teremtette meg az Időt. És miképpen másként lehetett volna ezt elmondani egy ókori embernek úgy, hogy meg is értse, mint éppen ezekkel a szavakkal: „és lett este, és lett reggel, első nap”. Nem 24 órás földi napról van itt tehát szó, hanem magának az Időnek a teremtéséről, amely keretet ad majd (a térrel együtt – „a föld pedig kietlen és puszta volt”) a teljes Teremtés további eseményeinek.

Az első nappal kapcsolatban még szeretnék egy érdekességet megemlíteni. A tudomány által a világ keletkezésének leírására jelenleg leginkább elfogadott elmélet, az Ősrobbanás elmélete beszél egy olyan fázisról, amikor az Univerzum hőmérséklete elérte azt az értéket, amikor a fotonok már szétcsatolódhattak a többi anyagtól, ekkor vált az Univerzum átlátszóvá, és a kozmikus háttérsugárzás is tulajdonképpen ekkor keletkezett, azok a fotonok akkor indultak útjukra, amiket most háttérsugárzásként detektálhatunk. Ez 300 000 évvel az Univerzum születése után történt. Amikor én először olvastam erről, arról az időszakról, amikor az Univerzum „átlátszóvá” vált, azonnal a Genezis jutott az eszembe: „Legyen világosság!”. Mi is lehetne ettől szebb párhuzam, vagy inkább összekötő kapocs tudomány és hit, ráció és költészet között? Talán egyszer eljutunk majd oda, hogy ezek a párhuzamok elfogadottak és igazolhatóak lesznek, és többé nem lesz szakadék a kétféle világszemlélet között.

Végül a legfontosabb felismerés, amire az első nap történéseit vizsgálva ráébredtem: föld, víz, fény, lélek. Akár a görög filozófusok négy alapeleme is lehetne, azzal a változtatással, hogy a fény a tűz, és a lélek a levegő a görögöknél, mindenesetre az élet alapelemei már az első napon rendelkezésre állnak, a lélek, Isten lelke, amely örökkévaló, már létezett az első napot megelőzően is, de a víz, föld és a fény mind-mind az első nap gyümölcsei. És ez valami nagyon fontosat mond nekünk, azt, hogy a Teremtő célja már az első napon is az élet, majd az ember megteremtése volt. Nem lett volna szükség arra, hogy a négy alapelem már mind jelen legyen, hacsak nem lett volna fontos mindegyikük a további teremtéshez. És ha csak egyetlen eredménye ennek az írásnak ez a felismerés, már nem volt haszontalan elgondolkodnom a Biblia első versein, talán nem minden csupán hiábavalóság, ahogy a Prédikátor mondja. Talán a nem egyszer homályosnak és tudománytalannak látszó sorok mögül egyszer csak előbukkannak Isten eredeti gondolatai. Talán nem is az a fontos, hogy 24 órás volt-e az első nap, vagy háromszázezer éves, hanem az, hogy Isten első számú gondolata a Teremtés során az élet megalkotása volt, azé az életé, melynek megmagyarázásához a tudomány eszközei olyannyira alkalmatlanok és elégtelenek.

Fény és sötétség az első napon
drmakete lab fotója a Pexels oldaláról

A Biblia első szakasza arról biztosít bennünket, hogy Isten az Univerzumot értünk hozta létre, ha másért nem is, emiatt hinnünk kell benne, és bíznunk abban, hogy a Terve alapos és a munkája szeretettől vezérelt. Ha egy nehéz nap elmúltával nehéz a szívünk, adjon ez vigaszt: már az első nap értünk kezdődött és ért véget, nem véletlen melléktermékei vagyunk a teremtésnek, hanem bizony a célja és értelme.


6. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválasztja a vizeket a vizektől.
7. Teremtette tehát Isten a mennyezetet, és elválasztotta a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lett.
8. És nevezte Isten a mennyezetet égnek: és lett este, és lett reggel, második nap.

A második nap, számomra valódi rejtély. Egyrészt ilyen kevés dolog nem történt a Teremtés egyetlen másik napján sem (az első hat napot tekintve), másrészt nem tudom, valójában mi is történt ezen a napon. Az elbeszélő csak annyit mond, hogy a mennyezet feletti és alatti vizek szétválasztásáról van szó. A szétválasztás tehát itt is szerepet kap, akárcsak az első napon, de valójában nem derül ki, mi is az a mennyezet, és miért kap ennek a teremtése egy egész napot. Csak azt tudjuk, hogy az ókori ember a feje felett látható kék égboltot szilárdnak gondolta, csak ebben az értelemben van létjogosultsága az e feletti vizekről, az esőről, és az ez alatti vizekről, a folyókról, tavakról, tengerekről beszélni. Ma már azonban minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a mennyezet, az égbolt, nem szilárd, tehát az ég, mint megfogható valami, nem létezik.

Talán ezen a napon a földi időjárás teremtéséről van szó, de ebben azért nem bízhatunk, mert még nem tudjuk, a Föld a mai kék, gömbölyű formájában létezik-e már a második napon, az első napnál láttuk, hogy a „föld” jelentheti az anyagi világot is, nem feltétlenül a kék Föld bolygóra való utalás rejlik mögötte.

Ez a nap így továbbra is megfejtendő rejtély marad nekem, és bár a Nap, mint égitest még nem létezik, de legalább már víz van ahhoz, hogy a harmadik napon létrejöhessen a növényi élet. És ez a víz és ennek a körforgása mindenképpen a második naphoz köthető.


9. És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lett.
10. És nevezte Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy jó.
11. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lett.
12. Hajtott tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látta Isten, hogy jó.
13. És lett este és lett reggel, harmadik nap.

Ha a második napról azt mondtam, hogy túl kevés dolog történt aznap, és még ráadásul arról sem tudjuk pontosan, hogy mi is volt valójában, akkor a harmadik nap ennek pontosan az ellentéte. Nagyon sok dolog történt, és pontosan tudható az is, mi minden született meg ekkor: kontinensek és tengerek (lemez-tektonika, hogy a tudománynak is kedvezzek egy kicsit), és a Föld növényvilága. Ekkor a Föld már annyira kezd hasonlítani a mostani állapotára, hogy kénytelenek vagyunk feltételezni, ez már az a Föld nevű bolygó, amit ma is ismerünk. És mivel közben a szöveg sehol sem említi a Föld, mint bolygó teremtését, lassan megváltozik a véleményem az első nappal kapcsolatban: még fenntartom ugyan azt, hogy a „föld” inkább anyagi világot jelent az első napon, de a későbbi történések fényében úgy tűnik magát a Föld bolygót is jelenti. Ez viszont teljesen ellentétes a Föld kialakulásával kapcsolatos kozmogóniai elméletekkel, a Föld a Nap és a többi bolygó nélkül nem képzelhető el, és ami még nagyobb ellentmondás, a növényvilág a Nap nélkül egyszerűen pusztulásra van ítélve. És a Nap csak a negyedik napon születik majd meg.

A harmadik napon tehát már majdnem az Apollo-8 felvételéről ismerős Föld látványában lehetne részünk, csakhogy még nincsen Nap, Hold és csillagok sem. A Földet, amit már birtokba vett a növényvilág, az első napon teremtett világosság ragyogja be a Nap sárga fénye helyett, és a második napon születő mennyezet feletti vizek öntözik, de a fák már gyümölcsöt hoznak, már készül a világ az állatok, majd pedig az ember befogadására.

Anthony fotója a Pexels oldaláról

Gyönyörű, de egyben nagyon furcsa látványban lehetett volna részünk azon a napon, a Föld kék egével, fehér felhőivel és zöld növénytakarójával egyedül függött volna a semmiben, kozmikus környezetünk még teljes egészében hiányzott, ennek a megteremtése már a következő napra marad.


14. És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
15. És legyenek világítókul az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lett.
16. Teremtette tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
17. És helyezte Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
18. És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó.
19. És lett este és lett reggel, negyedik nap.

Újra egy tevékeny nap, a Nap, a Hold és a csillagok teremtése. Azaz, az Univerzum összes csillagászati objektumának a születése. Ha belegondolunk, ez nem kevés munka egyetlen napra, bár a szöveg viszonylag röviden beszél erről, és ez az első problémám ezzel a nappal kapcsolatban. A csillagok teremtését ennyivel intézi el a Biblia: „és a csillagokat”. Egy ókori ember számára ez talán elég lehetett, de egy mai ember szemével nézve ez gyötrelmesen kevés. Mai ismereteink szerint a csillagok galaxisokba, a galaxisok halmazokba, azok még nagyobb halmazokba tömörülnek, a legnagyobb ma ismert csillagászati formációk, a filamentek, hatalmas kozmikus szálak, falak, amelyek megszámlálhatatlan galaxis halmazt foglalnak magukba. Egy galaxis átlagosan százmilliárd csillagból áll, a megfigyelhető Univerzum körülbelül ugyanennyi galaxist tartalmaz, a csillagok száma tehát százmilliárdszor százmilliárd. Ha belegondolunk abba, hogy a megfigyelhető Univerzum minden pillanattal új galaxisokat hozhat látóterünkbe, ez a szám folyamatosan nő. Ennek a végtelen csillagvilágnak a létrejötte mindössze három szóval leírható a Biblia teremtéstörténetében. És ez még nem minden. Egyetlen szó sem esik arról, hogy vajon miért ilyen hatalmas ez az Univerzum. Ha végigolvassuk a teremtéstörténetet, teljesen világos, hogy az egész teremtés azért történik meg, hogy az ember végül helyet kapjon benne, tehát mondhatjuk, a teremtés célja mindvégig az ember létrehívása, a többi esemény csak azért szükséges, hogy az ember számára élhető környezet jöjjön létre addigra, mire az első emberpár megszületik. Na jó, de miért kell ehhez ekkora Univerzum. Ha sehol máshol nincs élet a Világegyetemben, márpedig a Biblia más bolygókon létező élet teremtéséről nem ír, akkor miért van szükség – mondjuk ki őszintén – ilyen mértékű pazarlásra? Miért kell ekkora színpad egy kis földi színdarab előadásához? Nem tudjuk.

De térjünk vissza a többi égitest teremtéséhez. Nem említi név szerint a Biblia, hogy a Napról és a Holdról van szó, erre csak következtetni tudunk, bár ez a következtetés sántít egy kicsit. A Nap uralkodik nappal, ez rendben van, hiszen akkor van nappal, amikor a Nap látható az égbolton. A Hold ezzel ellentétben nemcsak éjszaka látható az égbolton, de idejének felét a nappali égbolton tölti, még ha ez sok ember számára nem ismert tény, akkor is. Tény, hogy nappal éppen csak felfedezhető a Nap erős fénye mellett, éjszaka viszont tényleg ő az egyedüli uralkodó az égen, de ez nem változtat a tényen, hogy a Biblia szövege itt bizony ellentmondásos.

És hogy az ellentmondásosság még nagyobb legyen, Isten a két égitestre bízza, hogy uralkodjanak a nappalon és éjszakán, és hogy elválasszák a világosságot a sötétségtől. De hiszen ez az első napon már megtörtént! Akkor Isten szava volt az, ami a világosságot és a sötétséget különválasztotta, most viszont Isten két égitestet bíz meg ezzel a feladattal. Tulajdonképpen ekkor áll elő az a logikus helyzet, ami a tudományos tényeknek is megfelel, amikor is az égitestek fénye és a Föld forgása következményeként lép fel a nappalok és éjszakák váltakozása, és nem pedig valamilyen általunk fel nem fogható okból, mint azt az első nap esetében láthattuk.

Még valami, ami persze nagyon fontos: a világító testeknek más feladatot is ad Isten, ezek fogják kijelölni az ünnepeket, ezek fogják az idő múlását mérhetővé tenni. Itt már nemcsak a napokról, hanem esztendőkről is olvashatunk, tehát az idő kisebb-nagyobb egységeiről is szó esik. A Föld forgása jelöli ki a nap hosszát, a Hold adja a hónapot, míg a Föld Nap körüli keringése az év meghatározója. Az idő már nemcsak egy absztrakt valami, de az égitestek mozgásával mérhető fizikai valósággá vált.


20. És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
21. És teremtette Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemük szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látta Isten, hogy jó.
22. És megáldotta azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
23. És lett este és lett reggel, ötödik nap.

Az ötödik nap tulajdonképpen egy kiváló példa lehetne a többi nap számára: így kell elbeszélni egy nap történéseit. Tengeri állatok és madarak népesítik be a Föld vizeit és az eget, olyan állatok, akik utasítást kapnak arra, hogy sokasodjanak, és töltsék be azt a teret, amit Isten nekik adott. E nappal kapcsolatban semmilyen ellentmondást vagy fenntartást nem tudok megfogalmazni, és nemcsak azért mert a szöveg viszonylag rövid, hanem azért, mert ennek a napnak minden történése egyértelmű és érthető.


24. Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemük szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemük szerint. És úgy lett.
25. Teremtette tehát Isten a szárazföldi vadakat nemük szerint, a barmokat nemük szerint, és a földön csúszómászó mindenféle állatotokat nemük szerint. És látta Isten, hogy jó.
26. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
27. Teremtette tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.
28. És megáldotta Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
29. És monda Isten: Íme, néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
30. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lett.
31. És látta Isten, hogy minden a mit teremtett, íme, igen jó. És lett este és lett reggel, hatodik nap.

A hatodik nap a legfontosabb napja a Teremtésnek nekünk, földi embereknek, hiszen ez az a nap, amelytől fogva részei vagyunk az Univerzumnak. Egyben ez a legmozgalmasabb nap, a második nappal összehasonlítva látható igazán a napok közötti aránytalanság, egy mostanság élő projektszervező talán nem így osztotta volna el a teendőket a napok között, talán jobban ügyelne az egyenlőbb elosztásra, de persze semmilyen alapunk nincsen arra, hogy emiatt Isten munkáját bírálat tárgyává tegyük.

Mindenesetre az első két vers máris ellentmondásban van egymással: az elsőben Isten a földet utasítja arra, hogy az állatokat létrehozza, míg a második vers közvetlen teremtésről beszél. Ez valójában magyarázható azzal, hogy az Isten által teremtett föld általi teremtő tevékenység is, végső soron magának Istennek a teremtő munkája. De ettől még nem lesz érthetőbb az, hogy miért szerepel ugyanaz a momentum (az állatok teremtése) két versben is.

Ezután következünk mi, emberek. Amiért az egész Világegyetem létrejött, most megszületik az ember. Számomra a 26. vers a Genezis legrejtélyesebb mondata, meg is mondom miért. Először is itt van mindjárt a többes szám: „Teremtsünk embert…”. Mit jelenthet ez valójában? Egyszerűen Isten itt önmagát szólítja meg többes számban, mint ahogy írás közben az író is többes számot használ, amikor önmagáról beszél, ezzel önmaga jelentőségét csökkentve, vagy tényleg több Istenről van szó? Lehet, hogy ez a Szentháromság legkorábbi említése a Bibliában? Vagy Isten a teremtő munkájában részt vevő angyalokról beszél ebben a versben? Ez pontosan nem derül ki sem ebből a versből, sem a Genezis többi verséből sem, ez a többes szám megmarad rejtélynek, ki-ki választhat, a neki tetsző magyarázatot elfogadva.

Nem kevésbé rejtélyes a 26. vers folytatása sem: „…a mi képünkre és hasonlatosságunkra…”. Itt megint újra az a rejtélyes többes szám, aminek a pontos jelentését már az előbb sem tudtuk megállapítani, megtoldva egy még homályosabb határozóval: „…képünkre és hasonlatosságunkra…”. Ez a mondat lesz később az alapja az összes olyan ábrázolásnak, amely Istent, az Atyát, nagytekintélyű, ősz hajú, ősz szakállú idős emberként ábrázolja. Még az ateisták, a darwinisták is ebben a megjelenésében bírálják a vallásos hitet, szemünkre vetve, hogy hogyan hihetünk egy fehér szakállú teremtő Istenben. Elfelejtik, hogy Isten ilyen emberszerű ábrázolása végtelen leegyszerűsítése a 26. versnek, Isten, az Atya a teljes Bibliában sem jelenik meg sehol ilyen alakban.

De mégis, akkor mit jelent ez a vers pontosan? Ha mi Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk, akkor Isten is hasonlít ránk? De vajon szüksége van Istennek két kézre, két lábra, tüdőre és szívre? Hajra, bőrre, csontokra? Nyilvánvalóan nem. Isten nem fizikai megjelenésében hasonlít ránk, emberekre, ennek semmilyen értelme nem lenne. A hasonlatosságunk egyetlen dologban áll, ez pedig a lélek. Ez az a valami, aminek a létezését a racionális tudomány nem ismeri el, de amit valójában nem lehet az anyagi valóságból, a természeti törvények segítségével származtatni. Ez az a valami, a lélek, ami az első napon Isten lelkeként lebegett a vizek felett, ez az a valami, ami már a Teremtés előtt létezett, ez Isten valósága, tulajdonsága, és ez az a lélek, amit a saját képére és hasonlatosságára elhelyezett minden emberben.

És ez még nem minden: „Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket”. Egy újabb rejtély: a fentiek szerint, Istenben mindkét nem jelen van, vagy külön válva, vagy egységben. Ez számunkra felfoghatatlan, de a szöveg ezt mondja. Az, hogy Istent ősz férfiként ábrázolták később, az a férfiak uralta világnak köszönhető egyedül. Az, hogy a pápa nem lehet nő, hogy katolikus pap sem lehet nő, a Teremtés Könyvéből nem vezethető le, és nem is indokolható ezzel. Ellenkezőleg, minden ábrázolás és elképzelés, ami Istent férfiként ábrázolja, a 27. vers szerint hibás. Hogy miért szólítja mégis Jézus Istent „Atya”-ként, az e szerint a vers szerint nem érthető. Ha Isten a saját hasonlatosságára férfinak és nőnek teremtette az embert, akkor ő maga sem csak Atya, hanem egyben Anya is. Ez a kijelentés eretnek nézetnek hangozhat, és korábban, a középkorban valószínűleg máglyára küldtek volna érte, miután alaposan megkínoztak, és a kijelentésem visszavonására kényszerítettek volna. Mégis, ha komolyan vesszük azt, amit a 27. vers mond, akkor mi sem mondhatunk mást: Isten valódi egység, benne egyesül minden, amit a keleti filozófiák Yin és Yang néven ismernek. Férfivá és nővé teremtett bennünket, mert eképpen vagyunk hasonlatosak hozzá, de nem anyagi, testi értelemben (ennek újfent nem lenne semmi értelme), hanem lelki, spirituális módon.

A hatodik nap azzal zárul, hogy Isten megáldja a teremtményét, az embert, rábízza a föld minden egyéb teremtményét, egyben eledelül adva az ember és minden állat számára a növényeket. Nagyon fontos kiemelni, hogy itt még nincsen szó ragadozó állatokról, és húsevő emberről, minden állat és minden ember növényevő. A hús elfogyasztását Isten csak a vízözön után engedi meg az ember számára. Még egy fontos momentum: Isten az ember uralma alá helyezi az élővilágot. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ember gondatlan gazda módjára zsarnokként kell hogy uralkodjon az élőlényeken, ellenkezőleg, ha szándékosan, vagy gondatlanságában elpusztítja az élőlényeket, magának is pusztulnia kell, hiszen belőlük él ő maga is. Az ember tehát saját magának árt azzal, ha kizsákmányolja a reá bízott életet, bár az emberek túlnyomó többsége ezzel egyáltalában nincs tisztában. Ám mivel a Föld az élőhelyünk, és egyelőre úgy tűnik, esélyünk sincs arra, hogy más bolygókat benépesítsünk, egyetlen esélyünk a túlélésre, ha jó gazdaként, szívvel bánunk a bolygónkkal és annak minden élőlényével.

2.


1. És elkészült az ég és a föld, és azoknak minden serege.
2. Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott, megpihent a hetedik napon minden munkája után, a melyet alkotott.
3. És megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt; mivelhogy azon pihent meg minden munkája után, melyet teremtve szerzett Isten.

Elérkeztünk hát az utolsó naphoz. Ha azt gondolnánk, hogy ez a nap egy közönséges pihenőnap, amivel semmilyen probléma nem lehet, nagyobbat nem is tévedhetnénk. Az első kérdés mindjárt szembeötlő, a hetedik nap, ami lezárása a Teremtésnek és az első hat nap munkálkodásának, egy új fejezetbe kerül, nem az első fejezet végén található, hanem a második fejezet elején. Ez persze lehet véletlen is, de lehet, hogy jelentősége van. Talán ez a nap nemcsak a vége valaminek, hanem a kezdete is valami újnak. Bár ez a nap nem a munkáról szól, hanem a pihenésről, mégis ez a kezdete Isten és az ember kapcsolatának, együttélésének. Ezen a napon már létezik az egész Univerzum, mindaz, amit ma láthatunk és érezhetünk magunk körül. Ez a nap tehát nekünk, embereknek az első olyan nap, amit egy kész, minden szükséges kellékkel ellátott világban tölthettünk. Számunkra ez a nap nem volt pihenő nap egyáltalán, az első nap volt, amelyen körülnézhettünk, szemrevételezhettük a környezetünket, először ittunk és ettünk, aludtunk ebben a világban. Így ami a Teremtőnek pihenés volt, nekünk valószínűleg egy zajos és eseményekkel teli nap lehetett, aminek a végén ki tudja milyen gondolatokkal hajtottuk álomra a fejünket.

Nagyon fontos feltennünk azt a kérdést, hogy vajon egy végtelen energiával rendelkező, végtelen képességekkel bíró Isten számára miért szükséges a pihenés? Nem tudjuk, mit csinált a Teremtés első napja előtt, mint ahogy azt sem tudjuk, a hetedik nap után mi történt. Az Ószövetség beszél néhány olyan esetről, amikor Isten közvetlenül teremt kapcsolatot az emberekkel, vagy éppen közvetlenül avatkozik bele a földi események menetébe, ezen kívül azonban nem tudjuk, hogy Isten más módon folyamatosan felügyeli-e a világot, vagy a törvények megteremtése után ez már nem feladata, és minden megy magától az előre megszabott módon. Ez utóbbi esetben Isten gyakorlatilag pihen a Teremtés hetedik, pihenőnapja után is, ezért nem teljesen világos, miért kellett külön megemlékezni a hetedik napi megpihenésről.

Talán nem is a megpihenés itt a legfontosabb elem, hanem az, hogy Isten megáldotta és megszentelte a világot. Talán a hetedik nap csupán anyagi, fizikai értelemben pihenés, spirituális szinten viszont egyáltalán nem az, hiszen ekkor történik a teremtett világ megszentelése és megáldása, e nélkül a Teremtés nem is lenne teljes. Itt ismeri el Isten a teremtett világot a saját művének – ezért a megszentelés -, és itt bocsátja útjára a teremtett létezőket – ezért az áldás. Nem a megpihenés tehát a kulcsa a hetedik napnak, hanem az anyagi és a spirituális világ összekapcsolása megszentelés és áldás útján. És ez a lényege az ember számára kötelezővé tett heti pihenőnapnak is. Nem arról van szó, hogy az ember ne tudná külön pihenőnap nélkül is végigdolgozni az életét, hanem arról, hogy minden hetedik napon meg kell újítania a kapcsolatát Istennel és a spirituális világgal, saját spirituális énjével. Ez a feltétele annak, hogy érezzük magunkban Isten teremtő erejét és közelségét, hogy amit a heti munka, életünk az anyagi világban kikoptatott belőlünk, azt a hetedik napon imádsággal, elmélkedéssel, megnyugvással újra építsük magunkban, hogy megújult spirituális energiával folytathassuk létezésünket az anyagi világban. Nekünk is meg kell szentelnünk és meg kell áldanunk minden hetedik napon az elvégzett és elvégzendő munkánkat, és újra és újra meg kell erősítenünk Istennel való kapcsolatunkat. Újra és újra helyet kell neki adnunk a szívünkben, erről szól tehát a Teremtés hetedik napja.

Egy kérdés maradt már csak: mennyi ideig tartott ez az utolsó nap? Ha korábban azt mondtuk, hogy a Teremtés napjai nem 24 órás földi napok voltak, akkor ezt az állításunkat a hetedik napot illetően módosíthatjuk is. Hiszen ekkorra már készen állt a Világegyetem ma ismert színpada, nem volt tehát semmi akadálya annak, hogy ez a nap tényleg egy földi nap legyen, és 24 óráig tartson. Amikor Mózes közvetítésével az emberiség megkapta a Tízparancsolatot, abban külön pontban szerepel a heti pihenőnap megtartása. A Teremtés hét napja, és az ember hetekhez kötődő időbeosztása ott fog majd összekapcsolódni. Ezért talán logikus azt feltételezni, hogy Isten úgy kötötte ki az ember számára a hetedik nap pihenőnapként történő megtartását, hogy ő maga is egyetlen földi napnyi időtartamig pihent meg. De persze erre semmi nem kényszerítette, az ő hetedik napja, a mi számunkra tűnhetett akár évmillióknak is.

Ez hát a Teremtés racionális változata. Néhány kérdést megválaszoltunk, a kérdések többsége azonban megválaszolatlan maradt, és talán az is marad az idők végezetéig.

Még egy személyes gondolat maradt hátra: egészen fiatal koromtól nagy élvezettel olvastam a fantasztikus irodalmat, amiben hemzsegnek az idegen világokat benépesítő élőlények, hol agresszívak, hol kedvesek, ez a fajta irodalom tág teret ad számukra. Hol van a földönkívüli élet a Bibliában? Bizony, hiányzik belőle teljességgel. Bár Isten egy óriási Univerzumot teremtett irdatlan mennyiségű csillaggal és bolygóval, de egyetlen másik bolygót sem népesített be állatokkal és emberekkel a Biblia szerint. És ez a kép teljesen megfelel a mai tudásunknak. Hiába kerestünk eddig földön kívüli életet, exobolygókat ugyan már találtunk, de sehol máshol nem bukkantunk az élet legcsekélyebb nyomára sem. Ebben az értelemben tehát a csillagászat, a biológia, az űrkutatás és a Biblia teljesen megegyező világot mutat, egy olyat, amelyben csak a Föld bír élettel.

Copyright (c) Fantasy Planet Art Wallpapers

Én őszintén remélem, hogy a valóság ennél gazdagabb, és hogy „odakint” élnek hozzánk hasonló élőlények, akik, ha egyszer találkozunk velük, talán mutatnak nekünk egy olyan Bibliát, amiben a Teremtés Könyvében a Föld nem marad testvérek nélkül.

Nyíregyháza, 2014. február 16.

A teremtés kérdései

Jelenleg az Univerzum eredetére vonatkozóan két elképzelés, elmélet létezik, az egyik a Biblia teremtéstörténete, a másik az ősrobbanás elmélete. A teremtéstörténet egy másfajta megfogalmazása az Intelligens Tervezés elmélete, ez ugyanúgy egy természetfeletti Teremtő cselekedeteként írja le a kezdeteket, akár a Biblia. Az ősrobbanás elmélete ezzel szemben nem beszél természetfeletti beavatkozásról, csak a tudomány ma ismert tényeire, illetve ezeken alapuló feltételezésekre hagyatkozik.

Én magam a Biblia teremtéstörténetének vagyok a híve, ugyanakkor nem tartom elfogadhatónak a szó szerinti, hatnapos teremtés elképzelését, főleg nem a 24 órás földi napokkal. Csak röviden, ezzel szemben az az érvem, hogy amikor még nincs sem Nap, sem Föld, akkor még nincs értelme földi 24 órás napokról beszélni, míg a Biblia világosan már az első nap történetében napról, azaz nappalról és éjszakáról ír. Ugyanakkor, fizikusként természetesen érdekel az Ősrobbanás elmélete is, ami tulajdonképpen egyáltalán nem zárja ki a Teremtő jelenlétét, egyszerűen csak a Biblia hatnapos teremtéstörténetét kell más kontextusban olvasni. A mezsgye nagyon szűk persze, mert az ember könnyen elkövetheti a Biblia átértelmezésének, hamisításának vétkét, ha túlságosan rugalmasan kezeli az eredeti szöveget.

El kell tehát vetni az ortodox merev, szó szerinti értelmezést is, de kerülni kell a túlságosan tág, az eredeti szövegtől nagymértékben elszakadó elméleteket is.

Van azonban egy dolog, ami mostanában foglalkoztat, és erről szeretnék most bővebben írni: a világban ugyanis, úgy látom, jelen van a természetfölötti is, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a világ fejlődik, a múltban is fejlődésen ment át, jelenleg is fejlődik, és úgy tűnik, valamilyen állapot felé tart a jövőben is. Még a legelfogultabb ortodox hívő sem tagadhatja az Univerzum tágulásának jeleit, a galaxisok, csillagok, bolygók, holdak kialakulását, életét, majd elmúlását, a földi élet változását, az emberi intelligencia fejlődését. És bár a múltbeli fejlődés jeleit teremteni is lehetett, a jelenkori és jövőbeli fejlődés jelei már nem magyarázhatóak meg így.

A legfontosabb kérdés tehát a Teremtéssel kapcsolatban: miért nem teremtett Isten változatlan, stabil, statikus világot? Mi értelme van a változásnak, a fejlődésnek, az elmúlásnak, ha Isten teremthetett volna változást nem tartalmazó Univerzumot is. Persze, itt nem az idő nélküli Univerzumról beszélünk, és ha van idő, akkor van változás is. A kérdés az, hogy ezek a változások miért ilyen nagyok, és miért mutatnak egy irányba, ez az irány pedig a pusztulás, és az entrópia növekedése mellett egy másik irány, ami egyre fejlettebb és fejlettebb struktúrák felé mutat. Újrafogalmazva a kérdést: a mindenható Teremtő miért nem hagyott ránk egy olyan világot, amiben már kifejlődött ez a végső, legmagasabb szervezettségű entitás, ami felé a világunk kétségkívül halad?

A kérdést megközelíthetjük a finomhangoltság felől is. Az Univerzumunk ugyanis szinte kivétel nélkül minden összetevőjében a finomhangoltság jeleit mutatja, azaz, a világunkat meghatározó állandók értékét a legkisebb mértékben megváltoztatva, nem létezhetne az Univerzum és az élet, nem lehetnének gondolkodó lények. Ezek a változások néha olyan parányiak, hogy annak a valószínűsége, hogy bizonyos konstansok éppen a megfelelő értéket vegyék fel, gyakorlatilag nulla.

És ebben rejlik az igazi probléma.

Mert egy Intelligens Tervező megtehette volna, hogy úgy hangolja ezeket az állandókat, hogy a végeredmény egy statikus, változás nélküli Univerzum legyen. De a valóság ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb. A Teremtő nemcsak, hogy finoman hangolta a fizikai állandókat, de ezt oly módon tette, hogy az Univerzum fejlődő, élő entitás legyen. És ez nagyságrendekkel bonyolultabb. Nemcsak az Univerzumot kellett létrehozni, de úgy kellett megteremteni és hangolni, hogy fejlődhessen.

Teremtés
Aigars Jansons fotója a Pexels oldaláról

És számomra most ez a Teremtés legcsodálatosabb és leghihetetlenebb aspektusa. Bámulatos és elképzelhetetlen egyszerre.

Hiszen ezzel a teremtő kockázatot vállalt, azt, hogy a fejlődés nem a kívánt irányban fog haladni, és a végeredmény vagy egy halott, vagy egy végtelenül gonosz Univerzum lesz, ahelyett, hogy élő és egy jóságon és szereteten alapuló Világegyetem legyen.

Ez két új lehetőséget vet fel:

1. A Teremtő előre kikalkulálta, hogyan fog alakulni a világ fejlődése, és a finomhangolást úgy végezte el, hogy ne lehessen a tervtől eltérni. Ebben az esetben újra előjön a korábban már felvetett kérdés, vajon miért nem a kívánt végállapotban hozta létre a Teremtő világot? Ráadásul a világ jövőjének kiszámítása nem kis feladat, egy mindenható Teremtőnek persze ez sem lehetetlen, de egy ilyen finomhangolás és a jövőnek egy ilyen mértékű előre meghatározása számunkra, emberi lények számára felfoghatatlanul bonyolult tevékenység. A tudomány mai állása szerint több tény is akadályozza a jövő kiszámítását: nem tudunk mindent végtelenül pontosan mérni, nagyon kis eltérések a kezdeti feltételekben nagyon nagy változást hozhatnak a végállapotban, azaz a világ kaotikus természetű, vannak szimultán mérhetetlen mennyiségek (határozatlansági reláció) és a kvantumvilág mélyén igazi véletlen rejlik. A jövő számunkra tehát előreláthatatlan. Ha Isten számára a jövő látható, az mindenesetre a mindenhatóságának egy igen erős oldala.

2. A második lehetőség az, hogy Isten részt vesz a világ életében, működésében, és ha kell, aktívan beavatkozik abba. A Biblia hűen beszámol ezekről az eseményekről, amikor Isten vagy személyesen, vagy próféták, vagy a fia, Jézus Krisztus által megváltoztatja a világot, a történelmet, néha egyes emberek személyes sorsában is érezzük ezt a közvetlen és aktív jelenlétet.

Eszembe jut fiatalkorom egyik legkedvesebb olvasmánya, ami mind a mai napig a science-fiction irodalom kiemelkedő remekei közé tartozik, Asimov Alapítvány trilógiája. Most újragondolva, és az előbb felvázolt két lehetőséget tekintve, hátborzongató hasonlóságot láthatunk. Az első lehetőség, az Alapítvány, a pszicho história, aminek a törvényei alapján a Galaktikus Birodalom jövője, a káosz, majd az újjászületés előre megjósolható, megtervezhető, és ez alapján létrejöhet az új Galaktikus Birodalom. És ott a második lehetőség, a Második Alapítvány, aminek éppen az a feladata, hogy ha bármilyen eltérés következne be, ami veszélyeztetné az új Galaktikus Birodalom létrejöttét, akkor a Második Alapítvány pszichikus tehetséggel megáldott tagjai, akár az életük feláldozása árán is, de beavatkoznak.

A teremtés fényei
Frank Cone fotója a Pexels oldaláról

És ez tényleg nagyon különleges élmény, miközben a teremtés kérdéseiről írok, egyszer csak a Napnál is világosabbá válik előttem az analógia, a hasonlóság a Biblia és az Alapítvány könyvek között. A Teremtő és a csodatevő közbeavatkozó Jézus, aki az életét áldozza fel értünk, azért, hogy a Terv tovább haladhasson a kívánt irányba.

És hirtelen megérzem a végtelen Jót, ami az Univerzumban mindent egy irányba terel, ha kell előre tervezéssel, finomhangolással, de ha kell, közvetlen beavatkozással.

Akár elfogadjuk ezt, akár nem, ennek a tervnek mi vagyunk a legfontosabb elemei, szereplői, és mi vagyunk azok, akikért ez a világ egy kiszabott úton halad.

Még ha most számosan vagyunk is, akik gonoszságukkal, méltatlanságukkal nem lennénk érdemesek egy ilyen eljövendő végtelen jó világban élni. De a világ még nem érte el a célját, a fejlődés folyamatos, és akik nyitva tartják a szemüket, érezhetik a Teremtő közbeavatkozó kezeit is, ő tartja a világot nyitva a jövő felé, abban a jövőben nemcsak az intelligencia és a bonyolultság lesz korlátlan, de a szeretet is.

Nyíregyháza, 2019. december 21.

Teremtés a semmiből

Jim Holt TED előadását néztem éppen, aki felírt egy képzeletbeli egyenletet: „Isten + Semmi = Valami”. A kérdés, amivel kapcsolatban ez az egyenlet megfogalmazódott, a legalapvetőbb kérdés, amit valaha gondolkodó ember feltehetett magának: „Miért van inkább valami, mint semmi?” A végső kérdés, amivel kapcsolatban lehetnek gondolataink, de amit megválaszolni sohasem fogunk.

Ám, ahogy ezen töprengtem, hirtelen megvilágosodtam: hiszen a Semmi, az Semmi, abban nemcsak hogy anyag és energia nincsen, de nincsen információ, nincsenek törvények, nincsenek számok, nincsen matematika, abban nincsen meg a lehetősége sem annak, hogy abból bármi, ami a semmitől különböző, valaha is létrejöhessen.

És hogy még érdekesebb legyen, a Semmi nem bír még a létezés tulajdonságával sem, ez a kérdés tehát nem jó: „Miért van inkább Valami, mint Semmi?” Létezni csak a valami tud, a Semmi nem! A kérdés így helyes: „Miért van bármi?”, vagy „Miért van valami egyáltalán?”. Még a feltételezés is hamis, hogy „A Semmi van.” A Semmi eredendően nem létezik, nem is létezhet. A Semmivel kapcsolatban pozitív állítást nem fogalmazhatunk meg, mert bármilyen ilyen jellegű állítás, a Semmit, mint létezőt kezelné, a Semmi pedig nem létezik. Tovább is mehetünk ezen gondolatmenet mentén: a Semmivel kapcsolatban semmilyen állítást sem fogalmazhatunk meg, még ezt az állítást sem, amit pedig most kénytelen voltam leírni.

A Semmiről egyetlen módon beszélhetünk, úgy, hogy ha hallgatunk.

Mivel a Semmiről nem szólhatunk, csak a Valami állhat a vizsgálódásaink középpontjában, ugyanis arról tehetünk pozitív és negatív állításokat is: „Valami létezik.”, „Nem létezik olyan, hogy Valami.” Ez utóbbi mondattal majdnem megmutattuk, hogy hogyan lehet a Semmiről mégis valahogy megfogalmazni egy állítást, ez azonban szintén nem korrekt kijelentés, hiszen az olyan Valami, ami nem létezik, az valójában Semmi! Így ismét a Semmiről állítottunk valamit, ezt pedig nem tehetjük, amint azt az előbb megállapítottuk.

Ezek után, ha már beláttuk, hogy a Semmi nem létezik, egyenletünk a következő alakot ölti: „Isten = Valami”. A Teremtés tehát nem a Semmiből kiindulva történt, Isten saját magából alkotta meg a világunkat. Nem is értem, hogyan vetődhetett fel egyáltalán a semmiből való teremtés ötlete, hiszen még a Biblia is világosan fogalmaz: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” Szó sincs itt semmiből való teremtésről, inkább szétválasztás, megformázás az, ami lezajlott: a káoszt formálta a Teremtő információ bevitelével renddé, e rend első képviselői voltak az ég és a föld. A Teremtő mindig is birtokában volt az információnak, másképpen nevezve a Logosz, az Ige, mindig is vele volt (János evangéliuma is világosan fogalmaz ezzel kapcsolatban). Ezért volt lehetséges a szóval való teremtés: „Legyen világosság.” Ez, az információ kivetítése, rákényszerítése a káoszra. Ez maga a Teremtés.

Sok ember számára a fenti magyarázat nem elfogadható, van, aki nevetségesnek, elavultnak, bárgyúnak nevezi a Teremtés, vagy az Intelligens Tervezés ideáját. Ők az ateisták, akik egyelőre nem tudtak előállni egy mindenki számára elfogadható magyarázattal, mégis önteltek és magabiztosak, amikor a semmiből való keletkezésről nyilatkoznak. Lássuk világosan, sem a Teremtés ideája, sem a semmiből való spontán keletkezés elmélete nem tudományos magyarázat, egyik sem erősebb és nem gyengébb a másiknál. A tudományos módszer ismert elemekből, feltevésekkel, bizonyításokkal állításokat vezet le, amiket kísérletileg lehet ellenőrizni, és jobb esetben olyan jóslatokkal is előáll, amiket később újabb mérések igazolhatnak. A Teremtést, vagy a semmiből való keletkezést nem lehet kísérletileg ellenőrizni, és kiinduló feltevéseink sincsenek, legalábbis olyan feltevéseink, amiket mindenki elfogadhatna. Nincs tehát miből kiindulnunk, és nem tudunk ellenőrizni sem, ezért nem nevezem én tudománynak sem a Teremtés tanítását, sem pedig a modern fizika semmiből való keletkezés elméletét.

Mind a vallásos, mind pedig az ateista része az emberiségnek, jobban tenné, ha elfogadná ezt, és nem próbálnák meg látszólag tudományos területre vinni azt a vitát, amely természeténél fogva nem kezelhető tudományos módszerekkel. Látnunk kell, hogy mindannyian ugyanabban a világban élünk, és az eredet magyarázatát illetően mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk, ugyanazokkal a nehézségekkel kell szembenéznünk. Itt az erő, vagy akár az erőszak, a türelmetlenség, az értetlenség a másik táborral szemben, a tekintélyelvűség, az ortodoxia sehová sem vezet. Sajnos az itt felsorolt vétségeket elkövetik mind a buzgó vallásos, mind pedig a buzgó ateista gondolkodók is, a másik iránti bizalmatlanságban és értetlenségben élen járunk mindannyian.

Mi marad akkor nekünk? A tiszta gondolkodás, de ez nem bizonyító erejű. Tudnunk kell, hogy a világ keletkezésével kapcsolatban csak különböző valószínűségű, különböző mértékben elfogadható elméleteket állíthatunk elő, de ezek általános elfogadása mindig is a hit alapján történhet. Az Intelligens Tervezésbe vetett hit ugyanolyan hit, mint az ateisták hite a semmiből való keletkezésben. Hit és hit között pedig észérvekkel nem dönthetünk.

Van azonban egy nagyon érdekes kérdés, amelyről a hívők és az ateisták egyaránt gondolkodhatnak, vitázhatnak is egymással, és aminek még lehetséges is mindenki számára elfogadható eredménye. Ez a kérdés pedig arról szól, hogy mi a Matematika jellege és szerepe a világ keletkezésében és működésében. Szándékosan írtam nagy kezdőbetűvel, tulajdonnévként, mert most nem, mint egy tudományterület, hanem mint egy önállóan, mindentől függetlenül létező platóni idea kerül be ebbe a kérdéskörbe.

Amikor arról gondolkodunk, hogy a világ keletkezése/teremtése előtt volt-e valami létező, akkor anyagi természetű valamikre gondolunk. A hívők természetesen ebbe nem értik bele Isten létét, őt öröktől valónak gondolják. Egyelőre nem tudunk mit kezdeni az idővel sem, el tudunk képzelni idővel együtt keletkező világot is, de az sem vezet semmilyen ellentmondásra, ha elfogadjuk, hogy az idő létezhetett az Univerzum kezdete előtt is. Hogy a jelen pillanatig eltelhetett-e végtelen idő, az már egy külön tárgyalást érdemelne, de az mindenképpen elképzelhető, hogy az idő az Univerzum létrejötte előtt is létezhetett, még ha nem is nyúlik vissza végtelen módon a múltba.

Isten és az idő tehát állhat független létezőként az Univerzum többi alkotóelemétől. De mi van vajon a Matematikával? Létezhet-e Univerzumtól független Matematika?

Amikor a tudósok Multiverzumról, világegyetemek végtelen soráról beszélnek, olyan világokról, amikben mások a törvények, más az anyag, más az élet is, sohasem említik a Matematikát. Sohasem olvastam, vagy hallottam még olyasmiről, hogy a Multiverzum egyes világaiban más lenne a Matematika. Miért? Mert könnyen el tudunk képzelni sokdimenziós világokat, amiben a gravitáció törvénye más, vagy amiben egészen más számú és tulajdonságú kölcsönhatás van, még teljesen üres világokat is elfogadhatónak tarthatunk, egyvalamit azonban még nem próbáltunk meg: más Matematikát elképzelni. Úgy tűnik, minden, amit a Matematikában az ember „felfedez”, valamiképpen már a világunk része volt korábban is, és nem egy, korábban teljesen haszontalannak tűnő matematikai eszközről derült ki később, hogy az elméleti fizika kiválóan tudja használni a saját céljaira. Még a nem-euklideszi geometria is része a világunknak, legalábbis a világunkban létező Matematikának. Úgy néz ki tehát, ahogy nem tudunk eddig nem látott színt elképzelni, ugyanúgy nem vagyunk képesek a miénktől eltérő Matematikát kitalálni. Nem vagyunk mások, mint a Matematika végtelen tájain bolyongó felfedezők.

És ami még meglepőbb: minden nehézség nélkül el tudjuk képzelni a Matematikát anyagi világ nélkül is! Erre persze mondhatnánk: de hát, ha senki sincs, akinek a fejében „élhetne” a Matematika, akkor hogyan létezhetne valójában? Az az igazság, hogy elég, ha az ember idealista, és máris el tudja képzelni a minden anyagi létezőtől független Matematikát.

És máris megkaptuk a világ összetevőit: Isten (Információ, Logosz, Ige), Idő, Tudat, Anyag (tömeg, hosszúság, töltés, …?), és Matematika. Ebből négy már a most ismert Univerzum előtt létezhetett, a keletkezés tehát tulajdonképpen „csak” az Anyagot érinti.

Hogy miért képes a Matematika megállni minden egyéb nélkül a saját lábán, annak belátásához elég, ha megnézzük a számelmélet megalapozását az üres halmazból kiindulva. Az üres halmaz egy eléggé érdekes „valami”. Egyszerre van is, meg nincs is. Egyszerre létezik, és nem létezik. Ráadásul olyan potenciál rejtőzik benne, amiből előjönnek a természetes számok, azokból pedig előjön a teljes Matematika.

Ha valóban a Semmiből való keletkezésről akarunk beszélni, akkor nincs jobb példa erre, mint a Matematika. Az üres halmazból születik, és végtelen mind az elemeit, mind pedig az állításait tekintve, kimeríthetetlen, és saját eszközével, a logikával sem lehet behatárolni, megszökik minden, a megértésére irányuló erőfeszítés elől. Időtlen és végtelen, mindig lesznek benne igazolhatatlan igaz állítások, és sohasem fogjuk tudni bizonyítani, hogy ellentmondásmentes.

Ha valami igazán közel lehet egymáshoz, az Isten és a Matematika.

Mondhatnánk, hogy mindaz, amiről eddig szó volt, teljesen felesleges, sőt értelmetlen. Én másképpen gondolom, én mindezt filozófiának nevezem, ami gyönyörködtet és szórakoztat, néha közelebb visz a megvilágosodáshoz, és annyiban mindenképpen érdekes, hogy az ember olyasmiket ír le, amiket éppen a leírás pillanatában gondol, ily módon ez a tevékenység teljesen analóg a semmiből való teremtéssel. Mindaz, amit éppen most a Teremtésről írok, maga is Teremtés. Olyan, mint Escher egymást rajzoló két keze, ahogy létrehozzák egymást a Semmiből. És ettől az ember megborzong egy kicsit. Hát ezért jó ilyesmiket írni.

De hogy valami konkrét érveléssel fejezzük be: az ateista tudósok között manapság a legnépszerűbb keletkezés elméletről is szeretnék röviden szót ejteni. Ők ezt a semmiből való keletkezés teóriájaként adják elő, majd elővezetik a kvantumvákuumot és a határozatlansági relációt, a nullponti energiát és a virtuális részecskéket, és képesek a továbbiakban is következetesen a semmiből való keletkezésről beszélni, persze anélkül, hogy látnák, valójában nem a semmiből indultak ki, és anélkül, hogy bármilyen ellenőrizhető bizonyítékot szolgáltatnának (láttuk, ilyen nem is létezhet, de erről az ateisták mélyen hallgatnak). Ez a semmi tehát a következő összetevőkből áll: idő, vákuum (ami nem üres), fizikai törvények (határozatlansági reláció), matematika (ez szükséges a fizikához), és csoda. Ez ahhoz kell, hogy akkora virtuális buborék pattanjon elő a vákuumból, ami nem tűnik el nyomban, hanem inflálódni kezd, és létrehozza a ma ismert Világegyetemet. Nem a semmiből, ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni!

Akár a semmiből valók vagyunk, akár nem, mindenesetre itt élünk ebben a világban, képesek vagyunk gondolkodni még olyan elvont fogalmakon is, mint a Semmi vagy a Valami.

A világ ma is több lett valamivel, információ formálódott szavakból, gondolatok, amelyek mind hozzájárulnak a komplexitás növekedéséhez.

Ki tudja, talán mi sem vagyunk mások, mint a Valami eszközei, amivel „előrajzoljuk” a világot a Semmiből…

Nyíregyháza, 2018. június 11 – 2018. július 1.

Fehér felhőkön

Fehér felhőkön sétálok. Puhák, mint a dunna, ami alatt nagymamámnál aludtam. Átölelt, magába zárt, simogatott, mégis súlya volt. Biztonságban éreztem magam alatta, és az álmok is csodaszépek voltak.

Jó idefenn. Nem félek, látom magam alatt a piros háztetőket, a zöld erdőket, a csillámló vizeket. Én magam vagyok a Teremtő, akinek a lelke lebegett a vizek felett. Nekem már könnyű dolgom van, minden készen áll, alattam békésen gördül a Föld, gabonatábláival, útjaival, a mezőkön görnyedező emberekkel, a porral, amit a gépek vernek fel a gondozatlan útról.

Magda Ehlers képe a pexels.com oldalról

Az első napon csak a lehetőség volt. És persze az Ige. Akkor még bármi lehetett volna. Vajon a terv már készen volt? Az első nap előtti napon, az első hét előtti hetekben? Vagy rögtönzés volt az egész. Előbb világosság és sötétség, aztán vizek az ég alatt és felett, aztán a világító testek. Egyik a másik után. Lehet, hogy nem is lehetett másképp. A Föld gömbölyű, a Nap világít, a levegő életet ad, a vízből születik minden. A csecsemő gyönyörű, amilyen esetlen és tehetetlen, annyira szépséges és csodálnivaló.

A Halál. Ott volt már az első napon? Vagy később érkezett váratlan vendégként, egy darabig toporgott az Édenkert kapujánál, aztán belépett. És ezzel a sorsunk eldöntetett. Éva már nyúlt is a tiltott gyümölcs felé, amiből Ádám is evett. A halált szívtuk magunkba, az elmúlást vettük magunkhoz.

A Halál. Ott volt már az első napon? Vagy egy másik Univerzumból érkezett, egy másik teremtés része volt? Látogató, aki itt maradt nálunk, és azóta is elragadja a meg sem születetteket, a kisdedeket, az erejük teljében lévőket, és azokat, akik megváltásként hívják őt a betegágyukon.

És a Paradicsom. Elkészült már az első napon? Vagy készen várta a Teremtést? Kiknek szánták, ha a Halál még nem mérgezte a vérünket, még nem szaggatta a csontjainkat? A Halál nélkül a Paradicsom üresen állna az idők végeztéig? Az utolsó ítélet soha nem jönne el? A pecséteket soha nem törnék fel, a négy lovas sem száguldana végig a Földön halált osztva, földet és eget égetve, kaszabolva, taposva és rúgva?

Fehér felhőkön sétálok. A lelkem könnyű, a gondolataim, mint hűvös légáramlatok göndör bárányokat terelnek egy nyájba, de a kérdések itt sem könnyűek. Megjelennek bennem, kapom őket valahonnan, valakitől, de a válaszokkal már nekem kell megküzdenem.

Minden kérdés annyit ér, amilyen választ találok rá. Az én kérdéseim megoldatlanok, hiába vágyakoznak szüntelen a válaszuk után.

Minden kérdésnek van egy lélektársa, egy válasz, ami egésszé teszi, ami kiegészíti. Az én kérdéseim magányosak. Egyedüliek. Az én kérdéseim egyidősek a világgal. Vagy talán még annál is korábban születtek. A világ előtti csendben már ott lapultak, és aztán megtaláltak.

Fehér felhőkön járok, és már tudom, hogy mi a sorsom.

Hordozni a kérdéseket, amikre nincsenek válaszok…

2020. október 22.