Nekem a legfontosabb lépés az volt – miután felismertem, hogy hiperszenzitív vagyok -, hogy elfogadjam magam, ez most már úgy gondolom, minden személyiségtípus számára alapvető. És mivel tudom, hogy sokmindenre figyelek, akaratlanul is, és ez gyorsan kifárasztja az idegrendszeremet, ezért minden ötletet, gondolatot, álmot, amit fontosnak tartok, gyorsan feljegyzek, erre most papírokat, és egy számítógépes programot használok.

Ez azért jó, mert így nem vesztek el egyetlen gondolatot sem, viszont az agyamat mindig “tisztán” tudom tartani, mert amit leírtam, azt rögtön ki is tudom takarítani a gondolataim közül, így frissebb maradhatok, mintha dugig lennék gondolatokkal.

A másik, mindig csak a következő dologra koncentrálok, és azt tapasztalom, hogy az élet szépen hozza mindig a következő feladatot. Ha nem lenne ilyen, akkor megnézem a listámat, és máris tudok onnan választani. A lényeg, hogy ne terheljem túl az agyam “információ feldolgozó hálózatát”, hogy ilyen fennkölten fogalmazzak, mert a túlérzékeny emberekre a leginkább veszélyes dolog az “információ túlcsordulás” (information overload), ami teljes blokkot is okozhat, ilyenkor csak bolyongunk a sok ötlet között, de nem haladunk előre.

Ha el tudjuk érni, hogy mindig csak egy dologra, az éppen következő fontos dologra tudjunk figyelni, akkor lépésenként tudunk haladni, egyenletesen, és elkerülhetjük a túlterhelődést. Persze olyan is van, amikor egyetlen feladat is túl komplikált, és ismét csak túlterheljük a döntési rendszerünket, és újra megakadunk. Ilyen esetben az egyetlen általam jónak tartott módszer – és ez logikus is -, hogy bontsuk fel a feladatot kisebb, áttekinthető részekre, azokat rangsoroljuk, az elsőt kezdjük el magvalósítani, a többit pedig jegyezzük fel, mint a többi feladatot, így lesz egy bonyolult feladatből több egyszerűbb részfeladat, abból pedig több egyszerű feladat.