Tegnapi tökéletes élményem: a fogorvostól hazafelé, betértem kedves könyvesboltomba, ahol már régen voltam, gondoltam az ünnepekre veszek valami olvasnivalót. A bejáratnál ült egy törpe schnauzer, de mint megtudtam, a nagyobb fajtából.

Nézett, lehajoltam hozzá, és megsimogattam. Aztán körbenéztem, és megkérdeztem, hogy kié a kutya. A könyvesbolti eladó jelentkezett. Megkérdeztem, hogy „nem baj, ha megsimogatom?”. „Nem, sőt, nagyon szereti.” Egy darabig simogattam, vakargattam, aztán felmentem az emeletre, ott találtam egy könyvet, vittem le a pénztárhoz, a kutya ott ült türelmesen, változatlan testhelyzetben, és várta a simogatókat.

Én ennyire szelíd, barátságos, emberszerető és persze kényeztetést szerető kutyát még nem láttam. Amikor megkérdeztem, hogy „a könyveket, nem rágcsálja néha?”, ránk nézett, mintha tudta volna, hogy róla van szó. Mintha láttam volna a szemében: „hát mit gondolsz rólam? Imádom a könyveket, de nekem elég csak az illatuk.”

Ezt már lehet, hogy csak én gondoltam.

Aztán még pár simogatás, áll alatti vakargatás, és elköszöntem életem első könyvesbolti vásárlófogadó kutyájától. Szerencsés gazdája van. Hosszú, boldog életet kívánok ennek a kutyusnak, akivel egy fogorvosi látogatás hozott össze egy szerencsés napon.