Címkearchívumok: Isten

A semmihez mérem magam

A semmihez mérem magam,
és hatalmas vagyok.
Mindenható egy csöppnyi létben.

Istenhez mérem magam,
és semmi vagyok.
Bizonytalansági hullám
a végtelen térben.

Magamhoz mérem magam,
és tökéletes vagyok.
Változatlan minden változás közben.

Hozzád mérem magam,
és egyedül vagyok.

Mert mindig elmegyek melletted,
e millió darabra szakadó,
magát igazán soha meg nem mutató,
örök és rejtélyes létben.

Én, a minden életben nélküled maradó,
világokon át egyedül vándorló,
szívemben kitéphetetlen vágyat hordozó,
hiányoddal megbékülni nem tudó.

Csak a vers marad és az álom,
helyem melletted akkor megtalálom.

Nyíregyháza, 2011. szeptember 12.

Egy Isten van

Mindig is gondolkodóba ejtett a vallások sokszínűsége. Miért volt és van ennyiféle vallás, ennyiféle hit (beleértve az ateizmust is, amiből érdekes módon csak egyetlen egy fajta van), ennyiféle szertartás, szent könyv, elképzelés a túlvilágról, ennyiféle törvény, az erkölcsi szabályoknak ennyi fajtája. A természeti vallások, az ókori népek többisten-hite, az amerikai őslakók vallásai, mítoszai, rituáléi, talán még természetes módon elfogadhatók. A buddhizmus, a konfucianizmus inkább filozófiai rendszernek tekinthetők. A hinduizmus, a Sinto, vagy az egyiptomi vallás a többi említett valláshoz hasonlóan szintén többisten-hit, mégis a vallások legtöbbje hasonló abban, hogy egy főistent tisztelnek, hisznek a világ teremtésében, a túlvilág létezésében, és abban, hogy az emberek a haláluk után vagy jutalmat, vagy büntetést kapnak majd az életük során elkövetett cselekedeteik következményeként.

Miért van hát ennyiféle vallás, ha valójában ugyanazokra az alapokra épül mindegyik hit?

Azért, mert nem részesültünk tiszta kinyilatkoztatásban. Kaptunk prófétákat, akik prófétáltak. Kaptunk csodákat, kapunk álmokat, megérzéseket, és ha meditálunk, vagy felnézünk a csillagos égre, vagy szembesülünk a természet hatalmasságával és csodálatosságával, akkor a szívünkben (és nem az agyunkban) megérzünk valamit Isten létezéséből.

Aztán ott van a morális jó, amit nem magyarázhatunk semmilyen logikával, ott van az Univerzum a végtelenül valószínűtlen finomhangoltságával, ott van az élet különlegessége, az emberi tudat kivételessége. Mind-mind bizonyíték Isten létezése mellett.

Tiszta kinyilatkoztatás hiányában, viszont el kellene fogadnunk, hogy a hitek, a vallások különbözőek lesznek, még akár minden embernek is lehetne külön vallása és hite.

A helyzet azonban rendkívüli módon megváltozott, először az Ószövetséggel, ami írásos, világos kinyilatkoztatás, Isten közvetlenül adta át Mózesnek. És ami még ennél is nagyobb változást hozott, az Emberfia eljövetele a Földre.

Köztünk élt, bűntelenül, tanított, csodákat tett, gyógyított, és meghalt értünk a kereszten. Az apostolain keresztül világos kinyilatkoztatásokat tett, elmondta hogyan éljünk, ha az örök életre vágyunk.

Itt tehát örökre megváltozott minden. Végre lehetőséget kaptunk, hogy az eddigi, mondhatni ösztönös vallások, végre egy vallásban egyesüljenek. Ez egyrészt elkezdődött, sajnos nagyon sok részén a világnak elképesztő kegyetlenséggel (a spanyol hódítás Dél-Amerikában), erőszakos térítéssel, a kereszténységnek gyökeresen ellentmondó módszerekkel. Másrészt viszont India, Kína, Japán gyakorlatilag érintetlen maradt, ezekben az országokban mind a mai napig nem tud elterjedni a keresztény vallás. És, ami számomra mindeddig a legnagyobb rejtély volt, kialakult egy új vallás, a muzulmán vallás, ami szintén egy Istenben hisz, szintén tiszta kinyilatkozáson alapul, Gábriel arkangyal és a muzulmán vallás alapítója közötti közvetlen kommunikáción, ami később egy szent könyvben is alakot öltött.

Miért? Ha Isten elküldte egyszülött fiát, hogy meghaljon az emberiség bűneiért, miért küldi el arkangyalát, hogy egy másik vallás alapjait letegye. Egy olyan vallásét, amelyben az Ószövetség és az Újszövetség számos szereplője és történése is jelen van. Egyrészt meghökkentően sok a hasonlóság, viszont alapvetően nagyok a különbségek. És ezek a különbségek bőven elegendőek ahhoz, hogy a két, illetve három monoteista vallás képviselői mind a mai napig véres háborúkban gyilkolják egymást.

Miért? Kérdezem újra és újra. Keresztények, zsidók és mohamedánok. Egy Istent ismernek el, mégis gyilkolják egymást.

És ha még mindez nem lenne elég, itt van a számtalan egyházszakadás a keresztény (keresztyén) egyház történetén belül. És ezek a szakadások sem voltak éppen békések, a harmincéves háború Európának a háború sújtotta részén a lakosság nagy részét elpusztította (8-11 millió ember halt meg), mintha nem lett volna elég az iszlám pusztítás; a déli-, és keleti területek után, most Európa középső részei is pusztasággá változtak, ezúttal az ugyanazon vallás különböző elveket valló hívei miatt. Persze a katolikus-református ellentéten kívül politikai okai legalább ugyanennyire voltak a háborúnak, mégis a harmincéves háború vallásháborúként jellemezhető leginkább.

De itt van a számomra leggyalázatosabb cselekedete a magukat kereszténynek valló embereknek: a IV. keresztes hadjárat katonái 1204. április 13.-án elfoglalják és feldúlják Bizáncot. ami szintén egy keresztény birodalom központja volt. A pusztítás oly mértékű volt, hogy a város soha nem tudott ismét talpra állni, és később a muzulmánok ostromát sem bírta ki. De említhetném az I. keresztes hadjárat során elkövetett gyalázatos bűnöket, amikor Jeruzsálem elfoglalásakor mindenkit, aki a városban volt, meggyilkoltak, ezzel hosszú időre meghatározták a keresztények és muzulmánok igen rossz viszonyát (ezek után lovagnak is nagyon nehéz őket hívni, keresztesnek pedig végképp nem kellene).

De miért is foglalkoztat ez a kérdés engem ennyire, éppen most?

Ennek egyetlen oka van: a koronavírus járvány. Már a korábbi járványok (pestis, kolera, fekete-himlő, spanyol-nátha, …) történetének tanulmányozása is elvezethetett volna erre a következtetésre, de az a mostani járvány egészen más, mint a korábbiak.

Egyrészt ennek részese vagyok, itthon töltöm a napjaimat, minden nap látom a szomorú számok növekedését a televízióban, az internetes hírforrásokban, és félek, és féltem a szeretteimet, féltem az egész világot.

Másrészt ez talán az első teljes világjárvány, ami nem hagy ki egyetlen egy, emberek által lakott vidéket sem. És ez az, ami egyik este, elalvás előtt elindította bennem a gondolatsort, ami végül ehhez az íráshoz vezetett.

Mert ez a járvány hihetetlenül demokratikus. Nem pozitív értelemben, hanem a miatt adtam neki ezt a jelzőt, mert nem tesz különbséget az emberek között, sem bőrszín, sem vallás, sem nem, sem életkor szerint. Semmilyen értelemben nem válogat az emberek között, bárki elkaphatja. A túlélési esély csökken az életkor és ezzel az egészségi állapot függvényében, de ez minden betegség és járvány esetében így van (bár kétségkívül voltak, vannak, a gyermekeket fokozottabban veszélyeztető betegségek is).

És most emeljük ki ezt a jellemzőjét: nem tesz különbséget a különböző hitű emberek között sem, sőt az ateisták is ugyanolyan eséllyel betegedhetnek meg, mint a hívő emberek.

Ha emberi ésszel gondolkodunk, arra juthatnánk, hogy ha Isten le akarna számolni a hamis vallások híveivel, akkor nekik kellene nagyobb arányban, vagy éppen kizárólagosan megbetegedniük. Most azonban nem mondhatja egy muzulmán hívő sem, hogy az ő Istene az egyetlen, a hatalmas, hiszen nem menti meg őket a járványtól. De nem mondhatja egyetlen keresztény sem, hogy az ő hite az egyedüli igaz hit, hiszen őt sem kíméli a járvány a legkevésbé sem.

Itt van tehát a járvány, ami nem tesz különbséget a különböző vallások hívői között, de még a hitetleneket sem teszi védtelenebbé. Mindenki egyformán esélyes a vírusra, és arra is, hogy meghal a járványban.

Akkor nincs Isten? Ha egyik vallás Istene sem tudja megvédeni a híveit egy ilyen vészesetben, akkor talán egyik vallás hívőinek sincs igaza. Talán az ateistáké lesz a végső szó?

Nem. Isten van, és a sok létező vallás ellenére egyetlen egy Isten van. Minden, amit a vallások tanítanak, ugyanannak a forrásnak a mellékágai, más emberek, más értelmezései. Isten nem tud közvetlenül hozzánk szólni, ami tudást kapunk tőle, az mind átmegy emberi tudatunk szűrőjén. És szabad akaratunk van arra, hogy letagadjuk a legnyilvánvalóbbat, vagy, hogy elfogadjuk a legvitatottabbat is. Szabadok vagyunk abban, hogy az Isten által hozzánk eljutó közlésekből, információból, képekből, érzésekből, mondatokból, álmokból mit fogadunk el, és milyen Istent látunk magunk előtt.

Jobb lenne, ha mindannyian ugyanazt az Istent látnánk, és ugyanabban a Teremtőben hinnénk? Nem tudom, valamiért ez nem így van. Talán a szabadságunk, talán az eredendő bűn miatt, talán maga Isten akarja így.

De ez a sokféle kép, elképzelés és hit nem azt jelenti, hogy sok Isten van, hanem azt, hogy ugyanannak az egyetlen Istennek van az emberek számára többféle manifesztációja, megjelenési formája.

Hogy ez mennyire így van, elég, ha megnézzük a jeruzsálemi Templom-hegyet és a Golgotát, ami nem messze van a Templom-hegytől.

A Golgota alatt a hagyomány szerint ott van Ádám sírja, koponyája, ott halt meg Jézus a kereszten és ott is támadt fel. A Templom-hegyen akarta Ábrahám Izsákot feláldozni, talán ott van a frigyláda is a hegy alatt, ott vannak az első és a második templom romjai, ott kergette ki Jézus a pénzváltókat a templomból, ott jósolta meg Jeruzsálem és a Templom pusztulását. És most Jeruzsálem szent hegye a muzulmánok legszentebb helye is egyben, rajta két mecsettel, ezek örökre lehetetlenné teszik, hogy ásatásokat végezzenek a hegy alatt. Olyan ez, mint egy pecsét. A három monoteista vallás összes szent titkát védi egy pecsét, hogy soha senki se zavarhassa a hegy és a hegy alatt lévő ereklyék nyugalmát.

Egy város, a hagyomány szerint itt van a világ közepe, háromféle hit, háromféle nézet, háromféle történelem.

A jeruzsálemi Templom-hegy

Hátborzongató. Mintha az egész város azt sugallná, hogy ne engedjetek a látszatoknak, nézeteknek. Csak én vagyok a ti Istenetek, egyedül. Nézzétek, a népek, a hitek, a szeretet, a gyűlölet, az imák itt kavarognak ebben a városban, és nektek mégsem nyilvánvaló, hogy én vagyok itt.

Az egyetlen élő Isten. Az, aki van, az, aki szeret. Ha bajt láttok magatok körül, nem én haragszom, a szeretetem sem csökkent szemernyit sem. Ti magatok távolodtatok el tőlem, de talán nincs még késő. Talán felnyílik a szemetek, egyszer, végre.

És meglátjátok, hogy én itt vagyok, a megváltás megtörtént, mindenki előtt nyitva áll a bűnbocsánat, ha igazán elszámol a bűneivel és megvallja azokat.

Kérjetek és megadatik, zörgessetek és megnyittatik, keressetek és találni fogtok.

Ha Jeruzsálemben nincs béke, ahol minden kőben, fában, fémben ott vagyok, ha gyűlölet van a szeretet helyett, ott, ahol minden rám emlékeztet, ott, ahol az Emberfia vitte a keresztet, ahol a vérét felitta a föld, hogyan legyen béke másutt. Ha ott sincs béke, ahol felbonthatatlan pecséttel őrzöm a múltat, ahol mindenki találkozhat velem, ha eljön és imádkozik, akkor hogyan várhatjátok, hogy bárhol másutt a Földön béke legyen? Amíg ennyi istent imádtok, és amíg nem ismeritek fel, hogy csak ÉN vagyok, az EGY, addig csak egy tört valóságot láttok.

Keressétek az egyetlen Istent, és a vész elmúlik a fejetek fölül.

Jeruzsálem az ő jelképe, akármilyen formában tiszteljük őt, akárhogyan imádkozunk hozzá, ő EGY, a teremtés és a szeretet istene.

Nyíregyháza, 2020. március 29. – 2020. április 10.