Címkearchívumok: háború

Egy 70 évvel ezelőtti Karácsony

Édesanyám 70 évvel ezelőtti Karácsonya élete legszomorúbb Karácsonya volt. Alig két hónapja vitték el az édesapját, a nagyapámat, akit már sohasem ismerhettem meg, mert éhen halt az orosz fogságban.

Az oroszok minden háborús szabálynak ellentmondó lépése Nyíregyházáról több ezer fiatal fiút és férfit távolított el a családjától, a szeretteitől, a többségüket a halálba vitte. Soha senki nem kérte rajtuk számon ezt a gyalázatos bűncselekményt. A politika úgy vélte, az oroszok csak egyenlítették a számlát, bosszút álltak azért, amit a magyar hadsereg követett el az orosz hadjáratban. Csakhogy a háborúnak is vannak szabályai. A fegyvertelen, ártatlan civilek védelmet érdemelnek még háborúban is. Tudom, a szövetségesek sem vették komolyan ezt a szabályt, amikor Drezdát porrá bombázták három hullámban.

De még ez sem mentesíti az oroszokat a felelősség alól. Nagyapámat közmunkára való felhívással vették rá arra, hogy elmenjen a gyülekező helyre, ahonnan szinte azonnal, megfelelő téli ruházat nélkül, gyalog kísérték őket az orosz katonák Debrecen felé.

Nagymamán egyedül maradt három kisgyermekkel. Férj és segítség nélkül. És még így is mindig volt saját készítésű szaloncukor a fa alatt, új ruha a kijavított babáknak, meglepetés a három kisgyereknek, akik még sokáig nem hitték el, hogy az édesapjuk soha többé nem jön már haza.

Édesanyám 70 évvel ezelőtti Karácsonya talán még abban reményben telt, hogy nagyapám valami csoda folytán egyszer csak megjelenik az ajtóban, karját ölelésre tárja, és úgy várja a hozzá szaladó gyermekeit. Februárban jött meg a hír, hogy nagyapám meghalt. De a remény talán még ezután is megmaradt, hogy talán a hírnök rosszul tudja, talán rosszul látta, hallotta, és mégsem a nagyapám volt, aki csendesen éhen halt egy orosz fogolytáborban.

Én csak fényképen láttam a nagyapámat, állítólag hasonlítok rá. Ha novemberben kint járok az utcán, és fázósan összehúzom magamon a kabátot, mindig eszembe jut, ahogy ugyanilyen novemberi időben, az utolsó pillanatban ráadott kabátjában Debrecen felé gyalogol, és ha fázik, az egyetlen dolog, ami felmelegítheti, ha hazagondol a szerető feleségére, és a három kisgyermekére. A lába biztosan nagyon fázott, de a szíve biztosan felmelegedett ilyenkor.

Nyugodj békében drága nagyapám, idegen földben.

Első megjelenés: 2014. december 25.