Címkearchívumok: fenyőfa

Régmúlt Karácsonyok

Régmúlt karácsonyok gyertyafénye,
fenyőfa Nagymamám kis házában,
gyermek vagyok, mint a kisded Jézus.

A Hold ezüst fénye szikrázik
odakint a hófehér havon,
a jég fantáziavilágot rajzol
a fagyott ablakon.

Idebent béke, kalács hűl az asztalon,
a csillagszóró csodavarázs, elámít
és én csak nézem, és hagyom, hogy
gyermek lelkem mennyei béke töltse meg,
izgalom, vajon a fa alatt mi vár,
ajándék, mohó vagyok, telhetetlen,
minden, minden, ide nekem, vasút,
rakéta, űrhajó, ólomkatona, gyönyörű üveggolyó
és aztán csengőszó, igen ez ő, Jézus itt jár a havon,
lába nyoma nem látszik, lehelete nem hagy nyomot,
csak én tudom, hogy csak ő lehet, cipeli a fát,
majd díszít és lerakja minden ajándékát.

Ő a világ ura, a mindenható kisded,
mégis gondja van rám,
nem hagyja, hogy önző szívem csalódás ragadja el,
tudom, hogy ott lesz minden a fa alatt,
mi gyönge gyermek szíve vágya,
ki örömöt a fa alatt lel.

Hány év múlt el azóta, hány gyertya, hány fenyőfa,
de én még mindig az a gyermek vagyok, ki akkor fürkészte
a jeges ablakot, kutatta, vajon honnan jön ő, talán most
meglátom, és ellesem titkait, talán vele megyek és
elkísérem egy darabig, és belesek minden ablakon,
és látom magam minden ragyogó arcon,
és minden kíváncsi szemben, és minden karácsonyfa díszen,
gyertyafényben, ünnepi asztalon,
és minden szeretetben fogant ölelésben.

Nagymamám kezét nem foghatom már,
mennyi éve, hogy tőlem nagyon messze jár,
de ha eljön a karácsony, és eljön minden évben gyertyafényben,
hóesésben, velem van égi fényben, újra együtt vagyunk, ő és én,
a kisded Jézus, az a régi ház, az a csoda, a várakozás, fejünk
felett a csillagok, a Betlehemi Csillag teljes fényében ragyog,
és mi lehetne szebb ajándék, emlékeim hozzák vissza
tündöklő hószárnyú angyalok.

Nyíregyháza, 2011. december 24.