Címkearchívumok: digitális

Az alexandriai könyvtár és a 3-2-1 mentési elv

Az alexandriai könyvtár az ókor legnagyobb könyvtára volt, az i.e. 3. században alapították. Több százezer, elsősorban görög nyelvű iratot őrzött, ezek között nagyon sok görögre fordított, eredetileg más nyelven íródott vallásos szöveg, történet vagy tudományos írás is volt.

A könyvtár tehát az akkori világ tudásának legnagyobb birtokosa és őrzője volt. Az emberiség legnagyobb kulturális vesztesége, hogy a könyvtár végül teljesen megsemmisült. Több ízben is érte komoly katasztrófa, hogy végül hogyan tűnt el végleg, abban nincs egységes álláspont.

Még szomorúbb, hogy a könyvtár éppen azzal a céllal is épült, hogy amiről csak lehet, másolatot készítsenek az írnokok, így próbáltak egy minél teljesebb gyűjteményt felhalmozni. Mondhatjuk, hogy ami akkoriban írásos formában fellelhető volt, arról volt másolat a könyvtárban. Még egy óriási katalógus is készült a könyvtárban tárolt tömérdek iratról és könyvről.

A tudomány, a vallás és a kultúra elképzelhetetlen mennyiségű és minőségű tudást veszített el a könyvtár pusztulásával. Ennek sajnos a legfontosabb oka az volt, hogy az akkori világ fejlettségének megfelelően gyakorlatilag csak pergamen felhasználásával készültek a könyvek, ami könnyen és gyorsan ég. De ha lettek volna agyagba vésett szövegek, vagy fémtekercsekre rótt iratok, azok is szétszóródtak és eltűntek vagy megsemmisültek volna a történelem viharaiban, a könyvtárt ért többszöri támadás és pusztítás következményeként.

Sajnos nem ez volt az egyetlen példa az emberiség kultúrkincseinek brutális elpusztítására. A képrombolás során ikonok, szobrok, festmények, faragások estek áldozatul a vallási fanatizmusnak, több alkalommal is. És ne felejtsük el, a XX. században is voltak könyvégetések, és bár ezek is brutális, emberhez méltatlan tettek voltak, de nem okoztak pótolhatatlan károkat.

De térjünk vissza az alexandriai könyvtárhoz. El lehetett volna kerülni a pusztulást? Valószínűleg nem. Meg lehetett volna őrizni a könyvtár legalább egy részét, a legfontosabb iratokat? A válasz: igen. A Szentírás könyvei, az Ószövetség, az Újszövetség, az apokrif iratok azért is tudtak fennmaradni, mert folyamatosan másolták a szövegeket, és a példányokat igyekeztek minél több helyre elvinni. A tartalom megőrzésének legjobb módja a másolás és terjesztés. Ma már persze könnyű ezt leírni, hiszen digitális formában pillanatok alatt másolhatók és terjeszthetők az egyes könyvek, iratok. De hogy valóban biztonságban
vannak-e digitális kincseink, az már nem ennyire biztos.

Nagyon sokan tárolják a nehezen összegyűjtött digitális információt, fényképeket, videókat, könyveket az okostelefonjukon, tabletjükön, asztali számítógépük merevlemezén, pendrive-on, vagy éppen a mostanában divatos felhő alapú tárhelyeken. Aztán történik valami, és a felhasználó hirtelen rádöbben, hogy az egyetlen helyen tárolt féltett és utólag be nem szerezhető kincseiből semmi sem maradt. Ennek oka az, hogy a digitális információ rendkívül sérülékeny, és ezt bizony nagyon kevesen tudják.

Én magam kétszer is szembesültem azzal, hogy milyen pillanatok alatt képes a digitális információ megsemmisülni, egyszer a tápegység tett tönkre két merevlemezt egyszerre a gépemben, ebből az egyik a másik mentéseit is tartalmazta, egy másik alkalommal a szőnyegen volt az 500 gigabyte-os mobil winchesterem, miközben másoltam rá, elkezdtem meglocsolni a virágaimat, és amikor leléptem a székről, sikerült rátaposnom az éppen működő eszközre. A tokot nem ekkora terhelésre méretezték, elég volt annyira behajolnia, hogy a mozgó fejek hozzáérjenek a mozgó tányérhoz, és az eszköz egy pillanat alatt tönkrement, rajta közel 500 gigabyte-nyi anyaggal. Aki dolgozott már életében 1.2 megabyte-os floppy lemezzel, vagy 20 megabyte-os merevlemezzel, az tudhatja, hogy itt százezerszeres mennyiségű adatról van szó.

Mindkét esetben az mentett meg a teljes adatvesztéstől, hogy már akkor alkalmaztam a 3-2-1 mentési elvet, ami tulajdonképpen ennek az írásnak a fő témája. Azért tartottam fontosnak erről írni, mert nagyon sokszor láttam azt, hogy a digitális technikát használók mennyire természetesnek tartják azt, hogy ami most a rendelkezésükre áll, az a jövőben is biztonsággal elérhető lesz. És mint írtam, eleven példák bizonyítják, hoyg ez mennyire nincs így.

Mi is ez a 3-2-1 elv? Az adatainkról 3 mentést kell készíteni, ebbe nem értendő bele az eredeti adat, tehát összesen 4 példányban kell meglennie minden általunk fontosnak vélt adatnak. Miért? Láthattuk, hogy esetemben egy tápegység nemcsak az eredeti tartalmat, hanem annak mentését is tönkretette, tehát ha csak egy mentésem lett volna, akkor nagyon nagy bajba kerültem volna.

A mentéseket legalább 2 féle adathordozóra kell elkészítenünk, például egy merevlemez és egy felhő alapú mentés, vagy egy merevlemez és optikai lemezek (CD, DVD, Blu-Ray, M-Disc), nagyobb szervezetek használnak szalagos egységeket is többpéldányos mentésre. De menthetünk pendrive-ra is, de tudnunk kell, hogy egy pendrive is elérhetetlenné válhat egy pillanat alatt, én is találkoztam már ilyennel, néhány írási hiba után, egyszer csak már nem tudjuk csatolni az eszközt, az operációs rendszer már nem ismeri fel, a tartalom eltűnik.

Végül az 1: egy példány a mentési készletből legyen más, lehetőleg minél távolabbi helyen tárolva. Nagy cégeknél lehet olyan előírás, hogy több száz kilométernek kell lennie a tárolási helyek között. Ez nyilván egy otthoni környezetben túlzás lenne, de az, hogy a merevlemezeket külön szobában tartsuk, az már alapkövetelmény.

Vegyünk példaként egy nagy amerikai céget, rengeteg ügyfél-, és egyéb üzleti adattal, alkalmazzák a 3-2-1 elvet, a mentéseiket több kilométerre egymástól a tengerparthoz közel alagsori helyiségekben tárolják. Aztán jön egy hurrikán, ami elönti mindkét tárolóhelyet. Ha szerencséjük van, a lemezek tartalma még megmenthető, ha nincs szerencséjük, akkor a cégük csődbe került, hiszen nem tudják folytatni a munkát.

Otthoni könyezetben érdemes kijelölni egy mester példányt, ez lehet az egyik mobil winchester, amit vészhelyzetben magunkkal vihetünk. De ha még óvatosabbak vagyunk, és arra az esetre is fel szeretnénk készülni, ha éppen nem vagyunk ott, amikor a baj megtörténik, akkor a legfontosabb forrásainkat, képeinket, írásainkat internetes tárolóhelyre is lementjük. Ebben az esetben érdemes titkosítani a tartalmat, olyan jelszóval, amire még álmunkban is emlékezni fogunk. És természetesen az internetes tárolóhely elérhetőségét, és az ahhoz tartozó jelszót is fejben kell tartanunk.

A 3-2-1 rendszer sem tökéletes, vannak olyan helyzetek, ilyen például egy háborús támadás, ez éppen napjainkban vált kézzelfogható veszéllyé, ebben az esetben tehetetlenek vagyunk. De például egy hatalmas napkitörés, ami minden elektronikus eszközt tönkretehet, az M-Disc-en tárolt adatainkban valószínűleg nem fog kárt okozni. De nekünk nem is a rendkívüli helyzetekre kell készülnünk, hiszen akkor van egyéb fontosabb dolog is az adataink biztonságánál, hanem az általában, sőt gyakran előforduló esetekre, meghibásodásokra. Ezek kivédésére, az adatvesztés elkerülésére pedig a 3-2-1 rendszer megfelelő.

Hogyan kapcsolódik a mentési rendszer az alexandriai könyvtárhoz? Képzeljük el, hogy az akkori könyvtáros ismerte és felmérte volna a könyvtárat fenyegető veszélyeket, és ismerte volna a 3-2-1 mentési elvet. Ekkor létrehozhattak volna Alexandrián kívül, minél messzebb, mondjuk a brit szigeteken egy másik könyvtárat, minden szövegből lett volna két-két példány
mindkét könyvtárban, és a másolatok egyike agyagba égetve, vagy fémlemezekbe karcolva, vagy kőtáblákra vésve maradt volna meg az utókornak. De talán még a 3-2-1 elvnél is jobb lett volna, ha a vírusok által használt technikát használják, minél gyorsabban, minél több példányt, minél nagyobb területen kell elterjeszteni.

Ha bármelyik mentési, megőrzési módszert valóban használták volna, fel nem tudjuk mérni, mennyivel lenne gazdagabb most a vallás, a tudomány, a kultúra, az emberiség. Kezünkben lehetnének a legősibb írások a világ teremtéséről, az özönvízről, olvashatnánk 6-8 ezer éves szövegeket, vagy azok másolatait, talán a legelőször írásba foglalt Ószövetség is a kezünkben lehetne. Közvetlen beszámoló a trójai háborúról, Atlantiszról, talán még a Földünket meglátogató idegenekről is lenne néhány beszámolónk.

Sajnos, az alexandriai könyvtár már csak egy időgép segítségével lenne rekonstruálható teljesen, de ennek igen kicsi az esélye, hiszen egy időgép olyan paradoxonokat generálna, amik miatt valószínűleg soha nem építhető ilyen szerkezet.

Így viszont nincs más lehetőségünk, mint elfogadjuk, hogy az emberiség már örökre elvesztette az alexandriai könyvtárat, olyan tartalmakkal, amiket már soha, de soha többé nem tudunk újra alkotni.

Brett Sayles fotója a Pexels oldaláról

Digitális aranykor

Ha egy kétszáz évvel ezelőtt élt embernek megmutatnám digitális korunk villogó és zajongó csodáit, valószínűleg előbb varázslatnak gondolná, és valószínűleg nehezen fogadná el ezeket a valóság részeinek.

De még jobban meglepődne akkor, ha azt mondanám neki, hogy semmi sem teheti az embert elesettebbé, kiszolgáltatottabbá és frusztráltabbá, mint ezek a varázseszközök.

Van két mobiltelefonom, egy saját és egy szogálati. Néha (ritkán) magammal kell vinnem őket, ilyenkor, hogy a zsebembe téve néhány véletlen gombnyomásnak köszönhetően ne generáljanak váratlan hívásokat, természetesen bekapcsolom a billentyűzárat. Mindkét telefonon másképpen kell bekapcsolni, és másképpen kell feloldani is a billentyűzetzárat. Ezért már előre félek a pillanatoktól, amikor a zsebrevágás előtt többszöri próbálkozás ellenére sem sikerül eltalálnom, hogy melyik telefonon, melyik a megfelelő kombináció. Inkább olyan helyre teszem, hogy a billentyűzet amúgy is védve legyen, vagy egyszerűen nem viszem magammal.

Van egy ébresztős rádióm, minden reggel ő kelt. Tettem bele elemet, hogy áramszünet esetén se felejtse el a beállításokat. Csakhogy az elem sem örökéletű, és egyszer eljön az a nap, amikor egy áramkimaradás miatt, és a gyenge elemnek köszönhetően a készülék nemcsak, hogy nem ébreszt, de el is felejti a beállításait. Mondanom sem kell, ettől a naptól is félek. Meg kell küzdenem majd a kezelőszervek jelöléseinek értelmezésével, ha újra be akarom állítani az ébresztést. Ha ez nem sikerülne, elő kell keresnem a használati útmutatót (remélem ott lesz, ahol a többi, és a többi is ott lesz, ahol sejtem, hogy vannak).

Van egy hőmérséklet és páratartalom jelzőm is, egy külső és egy belső egységgel. Mindkettőbe elem kell. Ha az elem kimerül, be kell majd állítanom őket. Nyelv, év, hónap, nap, óra perc, mindezt a készülék hátlapján lévő négy gombbal, és persze más a funkciójuk, ha folyamatosan nyomom őket, vagy csak egyszer, röviden.

Van egy tévém, UPC felvevővel. Néha elfelejti a felvevő beállításait (még nem fejtettem meg, miért), ilyenkor csak az “Init” felirat látható a kijelzőjén. Meg kell adnom egy háromjegyű kódot, legalább ezt sikerült megjegyeznem, (440), mert megegyezik az irányítószám első három jegyével, egyébként meg felírtam a kezelési utmutatóba, ami valamelyik szekrényem valamelyik polcán rejtőzik. Ezután újra végigkeresi a csatornákat, majd meg kell adnom a kedvencek listáját is, persze miután egy félóra bolyongás után megtalálom a megfelelő menüt. Eddig háromszor játszottuk el ezt a kis szertartást, de biztosan lesz még részem benne.

Van egy laptopom, ezen írom ezt a szöveget is, a billentyűzete néhány ponton radikálisan és idegesítően különbözik az asztali gépemétől. Az Insert, a Home, a Delete és az End minden egyes alkalommal külön küzdelmet kíván, míg megtalálom. Az ékezetes betűk, úgy-ahogy már meg vannak. Külön kalandossá teszi az írást, amikor néha hozzáérek az egérpadhoz, majd minden egyes alkalommal rácsodálkozom, hogy mi történik. Ez az egérpad amúgy is egy egészen furcsa valami, tulajdonképpen önálló életet él, így pótegér nélkül gyakorlatilag nem is tudom használni a gépemet.

Artem Podrez fotója a Pexels oldaláról

Van az asztali gépemhez egy Samsung monitor, ami amúgy teljesen kiváló, míg véletlenül hozzá nem érek az alján a beállítógombokhoz. Azt visszaállítani az eredeti állapotába egy igen kimerítő küzdelem. Fekete alapon fekete apró szimbólumok jelzik a négy apró, alulról megnyomható gomb funkcióját. Ezek a gombok csak tökéletes megvilágítás mellett és szemüveggel láthatóak, tehát egy újra beállítás már eleve előkészületeket igényel.

Van egy hordozható CD lejátszóm, ami audio-, és MP3-as CD-ket is lejátszik. Tápegységről nem megy (elromlott ez a része), így elemről hallgatom. Az elem (leginkább a tölthető) minden előjel nélkül merül le, kb. a hallgatott CD első harmadánál. Ilyenkor aznap már nem hallgatok CD-t, ugyanis ki kellene cserélni az elemeket, újra elindítani a lejátszást, és végighallgatni még egyszer a már meghallgatott részt, vagy keresni egy szemüveget, egy használati útmutatót, és megnézni, vagy kitalálni, hogyan kell előreléptetni a számokat. Az MP3-as verzióról nem is beszélek, mert arról eleve lemondok. Általában nem játssza le a CD-ket, vagy ugrik, ráadásul mire kiválasztanám a megfelelő albumot, már amúgy is csökkenne a lejátszás élvezeti értéke (ehhez is apró gombokat kell a megfelelő sorrendben nyomogatni, közben figyelni az apró kijelzőt, amihez már eleve szemüveg kell).

Amúgy meg manapság már nem kapni hordozható CD lejátszót, tehát ha ez végleg elromlik, akkor nincs többé mobil CD lejátszás…

Van egy 1 gigabájtos MP3 lejátszóm is, de mire ezt feltöltöm a számítógépről a megfelelő mennyiségű zenével, már elmegy a kedvem az egésztől. Ez is elemes, és ebben is a legrosszabb pillanatban merül le az elem. Amúgy meg vagy végighallgatom a rajta lévő anyagot folyamatosan, vagy keresek egy szemüveget, egy útmutatót, és kitalálom, hogyan kell az albumok és a számok között léptetni.

Édesanyámnak van egy Sony tévéje, amikor egy új csatornát kell hozzárendelnem egy nyomógombhoz, mindig összeveszés a vége. Addig minden rendben megy, amíg megtalálom a csatornát, és kiválasztom hozzá a megfelelő sorszámot. Itt azonban megakad a folyamat, a távirányítón nincs “Elfogad” funkcióval rendelkező nyomógomb. Ha lenne, azt megnyomnám, eltárolná az éppen szerkesztett beállítást, és kész. De nem, egy olyan billentyűkombináció soron kell végigmenni, ami nagyjából huszadik alkalomra jön össze. Ennyiszer kell újra végiglépkedni a csatornákon, majd kiválasztani a nyomógombot, majd ha nem sikerül a tárolás, kezdeni az egészet elölről. Ilyenkor elég sok csúnya szó hagyja el a számat. Amikor végre sikerül a tárolás, akkor felírom a kombinációt egy papírra, majd abban reménykedek, hogy a papírcetlit sikerül olyan dossziéba és olyan fiókba tenni, ahol majd később megtalálom. Persze a cetli akkor is itthon van nálam, a tévé meg édesanyámnál, és persze nyilván nem tudom előre, hogy mikor kell a műsorsorrenden változtatni, és mikor lenne szükség a cetlire.

Volt egy Daewoo tévém, annak olyan távirányítója volt, amin elhelyeztek egy gombot, aminek a megnyomása a kép teljes elvörösödését idézte elő. Hogy ennek mi volt a célja, fogalmam sincs, mindenesetre előrelátóan a némítógomb mellé tették. Így ha mellényúltam egy reklám elnémításakor, kaptam egy jó vörös képernyőt. Amíg visszaállítottam a nekem kellemes pasztelles árnyalatot, szintén elég sok csúnya szó hangzott el a szobában.

Általában, ha a távírányítókat sötétben használja az ember, nagyon gyakran úgy elállítódik a tévé, hogy csak a ki-, bekapcsolás segít.

Néha nagy kedvem támad kétszáz évet visszautazni az időben, ülni egy kandalló előtt, nézni a tűz játékát, néha beleszívni a pipámba, belekortyolni a borba, és lehunyt szemmel arról álmodozni, vajon milyen lesz az élet úgy kétszáz év múlva, és milyen jó is lenne akkor élni…

2011. augusztus 14.

…a dolgok néha tudnak rosszabbak is lenni

10 év telt el. Már Samsung tévém van, és UPC/Vodafon Set-Top boxom. Így két távirányítóm van, egy a TV-hez, egy a box-hoz. A be/kikapcsoló-, és a némító gomb mind a kettőn máshol van. Ha a TV-t akarom kikapcsolni, de a jobb oldali gombot nyomom meg, amivel a Set-Top box távirányítóján kellene a box-ot kikapcsolni, a TV átváltja a bemenetét, és ezt csak hosszas küzdelem, szemüveg és megfelelő világítás mellett lehet visszaállítani. Nagyon-nagyon sokszor nyúltam már mellé a sötétben, amikor a lefekvéshez készülődve ki akartam kapcsolni a készülékeket. Ugyanígy, ha némítani akarom a TV-t, és egy gombbal lejjebb nyúlok, szintén átáll a bemenet egy másik forrásra, amit én minden egyes alkalommal csúnya szavakkal honorálok.

Általában, a távirányítók a legkevésbé sem felhasználó és sötétben tévéző barátak.

Arról most nem beszélek, hogy az óraátállítás miatt a digitális órákat (van 3-4 belőlük) mind különbözőképpen kell átállítani (a vérnyomás-, és vércukor mérőket nem is szoktam állítani, legfeljebb egy órával eltérnek a rögzített időpontok a valóságtól, de ez nem érdekel).

Aztán ott vannak a rádiók, az autóban és a Sony CD lejátszómon, bár évek óta meg vannak, még nem hangoltam be a rádiókat, számomra az eljárások annyira körülményesek, hogy nem éri meg. Úgyis csak zenéket hallgatok USB-ről, vagy CD-ről, manapság rádiót amúgy sem érdemes hallgatni, csak felnyomja az ember vérnyomását.

Az MP3 zenehallhatás problémája szerencsésen megoldódott, az autóban egy 128 GByte-os pendrive, itthon a számítógép, a Sony lejátszó és a legújabb tabletem 512 GByte-os MicroSD kártyája segítségével, akkor és azt hallgatok, amikor és amihez éppen kedvem van.

És akkor még nem beszéltem a tabletekről. Csak néhány rossz emlék ízelítőül:

Artem Podrez fotója a Pexels oldaláról

Az Asus tableten (nem vettem észre) egyszerre nyomtam meg a ki-bekapcsoló és a hangerő szabályzó gombokat. Erre karakteres képernyőre és valamilyen karbantartó üzemmódra váltott át. amiról végső elkeserésemben csak úgy tudtam visszatérni a normál üzemmódra, hogy naaaaaaaaagyon hosszú ideig nyomtam a ki/bekapcsoló gombot.

Az új Samsung tabletet próbáltam először kikapcsolni, úgy, ahogy azt az Asus tableten megszoktam, erre közölte, hogy nincs hálózati kapcsolata. Nem tudtam, hogy a kikapcsoláshoz miért van szüksége Internetre, de amikor elolvastam a kézikönyvét, amit nem adtak hozzá, le kellett töltenem, kiderült, hogy be lehet állítani azt, hogy a ki/bekapcsoló gomb miként funkcionáljon, a Samsungnál ezt NEM kikapcsolásra, hanem valamilyen használhatatlan web hivatkozásra állították be.

Aztán volt még az, amikor fel akartam olvastatni valamit az Asus tabletemmel, és sikerült olyan feolvasó módra átkapcsolni, ami angolul felolvasta a magyar feliratokat, amúgy meg nem csinált semmit, így vissza sem tudtam állítani, mert ahányszor megpróbáltam, csak felolvasta a képernyőn a szöveget, de nem reagált az utasításra. Szörnyű körülményes volt visszaállítani, hogy megint a nekem tetsző módon működjön.

És akkor arról már nem is beszélek, hogy mit küzdök a WordPress szerkesztőjével, és magával a WordPress-szel. De egyelőre ez a legjobb blog motor, hát elviselem.

De legalább nincsen mobiltelefonom! Egy frusztráció forrással kevesebb…

2021. március 15.