Címkearchívumok: csend

4 perc, harminchárom másodperc

John Cage, a kortárs kísérleti zene kiváló művelője 1952-ben írta egyik legmaradandóbb művét. A 4’33” (magyarul talán 4:33 lehetne a címe) 273 másodperc csend, azért éppen 273, mert az abszolút zérus fok, a leghidegebb hőmérséklet a Világegyetemben, -273 Celsius fok. Persze szebb lett volna, ha a mű időtartama -273 másodperc lenne, de ezt lássuk be, tényleg nehéz lett volna létrehozni.

A zenemű személyes ismerősöm, bár még sohasem hallottam. Igazából arról sem vagyok meggyőződve, hogy valaha valaki hallotta volna, vagy, hogy valaha valahol előadták volna ezt a különös művet. (De: előadták már többször is)

A CD kiadás sem került még el hozzám. De ha megvenném, és betenném a lejátszóba, a lemez már szólna anélkül, hogy elindítanám a lejátszást. De még ha el is indítanám a CD-t, honnan tudhatnám, mikor van vége a zeneműnek. Vihetném vissza a boltba, azzal a kifogással, hogy hibás, mert nem 4’33” a hossza. A CD-n meg kellene valamilyen zajjal jelölni a mű elejét és végét, így már pontosan 4’33” lehetne a hossza, viszont hozzátartozna a két jel, az elején és a végén, így a zenemű már nem csupán csend lenne, hanem a két jelölő zaj is. Rá kellene írni a CD borítóra, elég nagy betűkkel, hogy „a mű elején és végén hallható zaj, nem része a műnek, csupán határoló zajjelek.” Így viszont ez lenne az egyetlen zenei CD, amit a nélkül nem is lehetne meghallgatni, hogy valaki el ne olvassa a borítón a figyelmeztetést. És persze számolnunk kellene a sok felháborodott vásárlóval, aki visszavinné a CD-ket, mondván: „a kezdő és záró zajjel, teljesen élvezhetetlenné teszi a művet!”. Igazából a CD csak az erre a célra gyártott lejátszókon lehetne pontosan lejátszható, ugyanis ezekbe a lejátszókba bele lenne építve az, hogy amikor a Cage CD-t teszik bele, azonnal kezdje el a lejátszást, majd a 4’33” időtartam letelte pillanatában dobja is ki a lemezt. Így minden határoló zaj nélkül is tudható lenne, mikor kezdődik, és mikor végződik a mű. Bár egy kicsit itt is zavaró lenne, az elején a CD forgatómotor felpörgésének zaja, majd a végén a lemez tálca mozgásának a hangja. Talán még a legjobb az lenne, ha egy lemezre feltennék a zenemű több egymás utáni változatát, így a lejátszás közben mindenki maga dönthetné el, mikor kezdi el, és mikor fejezi be a mű hallgatását. Ez lehetne a 4’33” interaktív kiadása, bár nem tudom, ehhez mit szólna maga Cage, lehet, hogy a műve tönkretételének tartaná a módszert

Eléggé nagy kihívást jelent a mű CD kiadása a híradástechnikai gyártóknak és kereskedőknek is, hiszen a CD lejátszásakor semmilyen búgás, sistergés vagy bármilyen az elektronika, vagy a hangszórók által hozzáadott zaj nem lenne elfogadható, így gyakorlatilag az összes lejátszó eszköz mehetne vissza a kereskedőhöz, és utána meg a gyártóhoz, hogy fejlesszenek rajta még egy kicsit, amíg a 4’33” tökéletesen lejátszható nem lesz.

Cage műve a koncerttermek látogatóinak is nagy kihívást jelent. Gondoljunk bele, valaki elkésik a koncertről, sietve leül, majd megkérdezi a szomszédját: „Mondja elkezdték már a 4’33”-at?” Mire a szomszédja szégyenlősen: „Őszintén megmondom, nem tudom. Fogalmam sincs, hogy ez még a mű előtti rövid szünet, vagy már a maga a mű.”

Vagy mondjuk, valaki elköhinti magát a nézőtéren. Mire a zenészek abbahagyják a játékukat, és mérgesen kifakadnak: „Már ötödször kezdjük újra, mert valaki mindig elrontja.” A bűnös nézőt kivezetik a teremből, a zenészek felveszik hangszereiket, és újra kezdik a művet. Vagy ez még a mű előtti szünet? Hangoltak vajon az előadás előtt? Az a fuvola mintha nem lenne rendben, lehet, hogy a légkondicionáló légáramlata fúj át rajta? Nem kellett volna azt is kikapcsolni?

A 4’33” része minden zeneműnek, részben, vagy egészben, mindenki ismeri, a nélkül, hogy valaha is hallotta volna. Bárki el tudja játszani bármilyen hangszeren, még hangszertudás sem szükséges hozzá. A kottát érdemes ismerni, de nem e miatt a zenemű miatt. Még a fürdőszobában is előadható borotválkozás közben, és a szomszéd sem fog átjönni azért, mert túl hangosak voltunk.

Vagy talán nem ez a legkönnyebben eljátszható mű? Lehet, hogy inkább ez az a mű, amit sohasem játszhatunk le tökéletesen? Csak megközelíteni tudjuk, de hibátlanul előadni nem.

Gondoltam már arra, hogy kiadom a mű improvizatív feldolgozását, de félek hosszú jogvitába bonyolódni a jogtulajdonosokkal, hogy ez most ugyanaz a mű, vagy szabad improvizáció az eredeti ötletre. Így inkább csak magamnak improvizálok néha, és nem bocsátom a közönség elé a művet. Bár sokszor kerülök magam is zavarba, hogy éppen elkezdeném a művet, aztán rájövök, hogy már javában improvizálok, majd ugyanez lejátszódik a befejezéskor is, van, hogy túllépem a 4’33”-at, van, hogy korábban fejezem be, bár ez igazából tényleg nem vehető észre. Néha magam sem tudom, hol is tartok éppen.

A múltkor vettem egy kottafüzetet, hogy majd teleírom a 4’33” különféle változataival, de itthon vettem észre, hogy a füzet már tele van. Bosszantó.

DarkmoonArt_de képe a Pixabay -en.

Ha valaki enged a csábításnak, és ingyen szeretné élvezni a művet, az Interneten számtalan változata megtalálható és letölthető, a legkülönfélébb formátumokban: flac, mp3 192-320, ape, ogg, érdekes, hogy a mű, tömörítéskor nem veszít a minőségéből szinte semmit, a letöltése is csak egy pillanat.

A múltkor már kikapcsoltam a számítógépet, amikor észrevettem, hogy még mindig szól a 4’33”. Ez a világ legzöldebb zeneműve, semmilyen energia sem kell hozzá, bár egy kissé zavaró az éjszaka közepén felkelni, és ellenőrizni a gépet, hogy nem kezdte-e el lejátszani a 4’33”-at.

Végül következzen egy részlet az egyik Cage ihlette improvizációm kottájából:

(itt már vége van!)

Nyíregyháza, 2013. június 8.