Az alexandriai könyvtár az ókor legnagyobb könyvtára volt, az i.e. 3. században alapították. Több százezer, elsősorban görög nyelvű iratot őrzött, ezek között nagyon sok görögre fordított, eredetileg más nyelven íródott vallásos szöveg, történet vagy tudományos írás is volt.

A könyvtár tehát az akkori világ tudásának legnagyobb birtokosa és őrzője volt. Az emberiség legnagyobb kulturális vesztesége, hogy a könyvtár végül teljesen megsemmisült. Több ízben is érte komoly katasztrófa, hogy végül hogyan tűnt el végleg, abban nincs egységes álláspont.

Még szomorúbb, hogy a könyvtár éppen azzal a céllal is épült, hogy amiről csak lehet, másolatot készítsenek az írnokok, így próbáltak egy minél teljesebb gyűjteményt felhalmozni. Mondhatjuk, hogy ami akkoriban írásos formában fellelhető volt, arról volt másolat a könyvtárban. Még egy óriási katalógus is készült a könyvtárban tárolt tömérdek iratról és könyvről.

A tudomány, a vallás és a kultúra elképzelhetetlen mennyiségű és minőségű tudást veszített el a könyvtár pusztulásával. Ennek sajnos a legfontosabb oka az volt, hogy az akkori világ fejlettségének megfelelően gyakorlatilag csak pergamen felhasználásával készültek a könyvek, ami könnyen és gyorsan ég. De ha lettek volna agyagba vésett szövegek, vagy fémtekercsekre rótt iratok, azok is szétszóródtak és eltűntek vagy megsemmisültek volna a történelem viharaiban, a könyvtárt ért többszöri támadás és pusztítás következményeként.

Sajnos nem ez volt az egyetlen példa az emberiség kultúrkincseinek brutális elpusztítására. A képrombolás során ikonok, szobrok, festmények, faragások estek áldozatul a vallási fanatizmusnak, több alkalommal is. És ne felejtsük el, a XX. században is voltak könyvégetések, és bár ezek is brutális, emberhez méltatlan tettek voltak, de nem okoztak pótolhatatlan károkat.

De térjünk vissza az alexandriai könyvtárhoz. El lehetett volna kerülni a pusztulást? Valószínűleg nem. Meg lehetett volna őrizni a könyvtár legalább egy részét, a legfontosabb iratokat? A válasz: igen. A Szentírás könyvei, az Ószövetség, az Újszövetség, az apokrif iratok azért is tudtak fennmaradni, mert folyamatosan másolták a szövegeket, és a példányokat igyekeztek minél több helyre elvinni. A tartalom megőrzésének legjobb módja a másolás és terjesztés. Ma már persze könnyű ezt leírni, hiszen digitális formában pillanatok alatt másolhatók és terjeszthetők az egyes könyvek, iratok. De hogy valóban biztonságban
vannak-e digitális kincseink, az már nem ennyire biztos.

Nagyon sokan tárolják a nehezen összegyűjtött digitális információt, fényképeket, videókat, könyveket az okostelefonjukon, tabletjükön, asztali számítógépük merevlemezén, pendrive-on, vagy éppen a mostanában divatos felhő alapú tárhelyeken. Aztán történik valami, és a felhasználó hirtelen rádöbben, hogy az egyetlen helyen tárolt féltett és utólag be nem szerezhető kincseiből semmi sem maradt. Ennek oka az, hogy a digitális információ rendkívül sérülékeny, és ezt bizony nagyon kevesen tudják.

Én magam kétszer is szembesültem azzal, hogy milyen pillanatok alatt képes a digitális információ megsemmisülni, egyszer a tápegység tett tönkre két merevlemezt egyszerre a gépemben, ebből az egyik a másik mentéseit is tartalmazta, egy másik alkalommal a szőnyegen volt az 500 gigabyte-os mobil winchesterem, miközben másoltam rá, elkezdtem meglocsolni a virágaimat, és amikor leléptem a székről, sikerült rátaposnom az éppen működő eszközre. A tokot nem ekkora terhelésre méretezték, elég volt annyira behajolnia, hogy a mozgó fejek hozzáérjenek a mozgó tányérhoz, és az eszköz egy pillanat alatt tönkrement, rajta közel 500 gigabyte-nyi anyaggal. Aki dolgozott már életében 1.2 megabyte-os floppy lemezzel, vagy 20 megabyte-os merevlemezzel, az tudhatja, hogy itt százezerszeres mennyiségű adatról van szó.

Mindkét esetben az mentett meg a teljes adatvesztéstől, hogy már akkor alkalmaztam a 3-2-1 mentési elvet, ami tulajdonképpen ennek az írásnak a fő témája. Azért tartottam fontosnak erről írni, mert nagyon sokszor láttam azt, hogy a digitális technikát használók mennyire természetesnek tartják azt, hogy ami most a rendelkezésükre áll, az a jövőben is biztonsággal elérhető lesz. És mint írtam, eleven példák bizonyítják, hoyg ez mennyire nincs így.

Mi is ez a 3-2-1 elv? Az adatainkról 3 mentést kell készíteni, ebbe nem értendő bele az eredeti adat, tehát összesen 4 példányban kell meglennie minden általunk fontosnak vélt adatnak. Miért? Láthattuk, hogy esetemben egy tápegység nemcsak az eredeti tartalmat, hanem annak mentését is tönkretette, tehát ha csak egy mentésem lett volna, akkor nagyon nagy bajba kerültem volna.

A mentéseket legalább 2 féle adathordozóra kell elkészítenünk, például egy merevlemez és egy felhő alapú mentés, vagy egy merevlemez és optikai lemezek (CD, DVD, Blu-Ray, M-Disc), nagyobb szervezetek használnak szalagos egységeket is többpéldányos mentésre. De menthetünk pendrive-ra is, de tudnunk kell, hogy egy pendrive is elérhetetlenné válhat egy pillanat alatt, én is találkoztam már ilyennel, néhány írási hiba után, egyszer csak már nem tudjuk csatolni az eszközt, az operációs rendszer már nem ismeri fel, a tartalom eltűnik.

Végül az 1: egy példány a mentési készletből legyen más, lehetőleg minél távolabbi helyen tárolva. Nagy cégeknél lehet olyan előírás, hogy több száz kilométernek kell lennie a tárolási helyek között. Ez nyilván egy otthoni környezetben túlzás lenne, de az, hogy a merevlemezeket külön szobában tartsuk, az már alapkövetelmény.

Vegyünk példaként egy nagy amerikai céget, rengeteg ügyfél-, és egyéb üzleti adattal, alkalmazzák a 3-2-1 elvet, a mentéseiket több kilométerre egymástól a tengerparthoz közel alagsori helyiségekben tárolják. Aztán jön egy hurrikán, ami elönti mindkét tárolóhelyet. Ha szerencséjük van, a lemezek tartalma még megmenthető, ha nincs szerencséjük, akkor a cégük csődbe került, hiszen nem tudják folytatni a munkát.

Otthoni könyezetben érdemes kijelölni egy mester példányt, ez lehet az egyik mobil winchester, amit vészhelyzetben magunkkal vihetünk. De ha még óvatosabbak vagyunk, és arra az esetre is fel szeretnénk készülni, ha éppen nem vagyunk ott, amikor a baj megtörténik, akkor a legfontosabb forrásainkat, képeinket, írásainkat internetes tárolóhelyre is lementjük. Ebben az esetben érdemes titkosítani a tartalmat, olyan jelszóval, amire még álmunkban is emlékezni fogunk. És természetesen az internetes tárolóhely elérhetőségét, és az ahhoz tartozó jelszót is fejben kell tartanunk.

A 3-2-1 rendszer sem tökéletes, vannak olyan helyzetek, ilyen például egy háborús támadás, ez éppen napjainkban vált kézzelfogható veszéllyé, ebben az esetben tehetetlenek vagyunk. De például egy hatalmas napkitörés, ami minden elektronikus eszközt tönkretehet, az M-Disc-en tárolt adatainkban valószínűleg nem fog kárt okozni. De nekünk nem is a rendkívüli helyzetekre kell készülnünk, hiszen akkor van egyéb fontosabb dolog is az adataink biztonságánál, hanem az általában, sőt gyakran előforduló esetekre, meghibásodásokra. Ezek kivédésére, az adatvesztés elkerülésére pedig a 3-2-1 rendszer megfelelő.

Hogyan kapcsolódik a mentési rendszer az alexandriai könyvtárhoz? Képzeljük el, hogy az akkori könyvtáros ismerte és felmérte volna a könyvtárat fenyegető veszélyeket, és ismerte volna a 3-2-1 mentési elvet. Ekkor létrehozhattak volna Alexandrián kívül, minél messzebb, mondjuk a brit szigeteken egy másik könyvtárat, minden szövegből lett volna két-két példány
mindkét könyvtárban, és a másolatok egyike agyagba égetve, vagy fémlemezekbe karcolva, vagy kőtáblákra vésve maradt volna meg az utókornak. De talán még a 3-2-1 elvnél is jobb lett volna, ha a vírusok által használt technikát használják, minél gyorsabban, minél több példányt, minél nagyobb területen kell elterjeszteni.

Ha bármelyik mentési, megőrzési módszert valóban használták volna, fel nem tudjuk mérni, mennyivel lenne gazdagabb most a vallás, a tudomány, a kultúra, az emberiség. Kezünkben lehetnének a legősibb írások a világ teremtéséről, az özönvízről, olvashatnánk 6-8 ezer éves szövegeket, vagy azok másolatait, talán a legelőször írásba foglalt Ószövetség is a kezünkben lehetne. Közvetlen beszámoló a trójai háborúról, Atlantiszról, talán még a Földünket meglátogató idegenekről is lenne néhány beszámolónk.

Sajnos, az alexandriai könyvtár már csak egy időgép segítségével lenne rekonstruálható teljesen, de ennek igen kicsi az esélye, hiszen egy időgép olyan paradoxonokat generálna, amik miatt valószínűleg soha nem építhető ilyen szerkezet.

Így viszont nincs más lehetőségünk, mint elfogadjuk, hogy az emberiség már örökre elvesztette az alexandriai könyvtárat, olyan tartalmakkal, amiket már soha, de soha többé nem tudunk újra alkotni.