Napló kategóriaarchívum

Miért jó az ingyenes könyvkiadás?

A kérdés valójában az elektronikus eszközökön olvasható könyvek, az e-könyvek esetében merülhet fel, a nyomtatott könyvek kiadása és terjesztése jelentős anyagi ráfordítással jár, és komoly terjesztői hálózat nélkül nem is működik. Ez esetben ingyenes könyvkiadással csak akkor érdemes foglalkozni, ha rendelkezünk az anyagi erőforrásokkal, és a terjesztéshez is van eszközünk.

Az e-könyvek esete egészen más. Az elkészítés csak időbe kerül, elég hozzá egy szövegszerkesztő, egy PDF konvertáló, és egy epub formátumot előállítani képes program. Ilyen programok ingyen és legálisan elérhetőek az Interneten. Sőt, az e-könyv készítésről is van már ingyenesen olvasható e-könyv, így a gyakorlati megvalósítással sem lehet problémánk, ezek a könyvek részletesen bemutatják az e-könyv készítés menetét.

Természetesen egy író, vagy költő először nem arról álmodik, hogy majd ingyenes könyveket fog kiadni, hanem azt gondolja, majd csak talál olyan kiadót, aki átvállalja a nyomtatás, tárolás, terjesztés költségeit, cserébe a haszon nagy részét megkapja, de azért a szerzőnek is marad annyi bevétele, hogy neki is megérje ez a fajta könyvkiadás.

Van aztán a másik módszer, a szerzői kiadás, és ez az, ami nem működik, legalábbis az én esetemben nem vált be. Szerződtem egy kiadóval, aki megjelentette az e-könyvemet, ami a legnagyobb meglepetésemre nem fogyott egyáltalán. Gondoltam, egy print-on-demand kiadás hátha jobban beválik, ilyenkor csak akkor nyomtatják ki a könyvet, ha vásárló jelentkezik.

Az e-könyv kiadása nem került pénzbe, egy akció volt éppen a kiadónál, ezt használtam ki. Más volt a helyzet a print-on-demand verzióval, itt már fizetnem kellett, de az összeg nem volt megterhelő egyáltalán, vállalni tudtam, abban a reményben, hogy a könyvemet végre venni fogják. Ezután fizettem még reklámújságban megjelenésért is, de ez sem hozott vásárlókat.

Megkerestem a kiadót, hogy mi lehet a probléma, és próbáltam rájönni, hogy ők miért nem reklámozzák a könyvet, hiszen az eladások révén ők is részesednének a haszonból. Megtudtam, hogy a szerzői kiadás lényege, hogy mindent a szerzőnek kell vállalnia, legalábbis, ami a reklámozást, népszerűsítést illeti. Ők annyit tesznek, hogy néha előállnak egy-egy újabb fizetős reklámakcióval, ami persze csak viszi a pénzt, de vásárlót nem hoz.

Aztán a LinkedIn-en keresztül is próbáltam segítséget kapni, a legtöbb, amit elértem, hogy konzultálhattam egy könyvkiadással is foglalkozó „brand-építő”-vel, aki sok mindennel bíztatott (ami pénzbe is került), de konkrét eredmény nélkül. Próbáltam a közben kialakított LinkedIn hálózatomon keresztül is, az ismerősökhöz eljuttatott könyvajánlókkal, még válaszokat sem kaptam.

Az utolsó csepp az volt, amikor a kiadóval folytatott vitám közben, egy email-ben ajánlottak egy web-oldalt, ahol egy „szakértő” elmélkedéseit lehetett olvasni, és podcast anyagokat is lehetett volna hallgatni. Eddig már nem jutottam el, ugyanis az oldal tetején ezt olvastam: „Azt javaslom minden könyvkiadónak, hogy elsőkönyves szerzővel ne foglalkozzon, …”.

Ez egyrészt nagyon rosszul esett, másrészt arra gondoltam, ha mindenki így gondolkodott volna a könyvnyomtatás megszületése óta, akkor soha nem adtak volna ki egyetlen könyvet sem.

Persze nagyon fontos megjegyezni, hogy a science-fiction novelláskötet, amit írtam, nem könnyű olvasmány, szűk réteghez szól, elsősorban elgondolkodtató, filozofikus, mint szórakoztató. Akik a fantasy könyvekhez, meg a szuperhősös filmekhez szoktak, azok nyilván nem az ilyen könyveket keresik. Mégis úgy éreztem, nekem is kell, hogy helyem legyen a könyvpiacon, ha nem is a több ezer példányos sikerkönyvek, de legalább a néhány száz példányos igényes művek között.

Aztán a véletlen segített. Illetve, úgy is fogalmazhatnám, hogy természetfölötti segítséget kaptam. Otthonról dolgoztam majdnem másfél évig, és a szokásosnál több szabadidőm volt, így minden nap ráértem legalább egy félórát meditálni. Aztán láttam egy videót is az automatikus írásról, és rájöttem, hogy hát ezt én régebben aktívan műveltem is.

És elkezdtem az írást. És az automatikus írás nem novellákat hozott ki belőlem, ahogy régebben, hanem verseket. Elneveztem őket meditációs verseknek, mert úgy éreztem a rendszeres meditáció kialakított valami kapcsolatot közöttem és egy spirituális forrás között, szinte akadálytalanul, erőlködés nélkül írtam a verseket, volt úgy, hogy naponta nyolcat, tízet is megírtam.

Aztán jött újra a kiábrándulás. Elküldtem egy minta válogatást néhány embernek, akiről úgy gondoltam tetszeni fog nekik, és segíteni is tudnak a kiadást illetően. De megint csalódnom kellett.

És ekkor akadt a kezembe egy ingyenes e-könyv az elektronikus könyvekről, és ebben a könyvben találkoztam először azzal a fogalommal, hogy „ingyenes e-könyv”. És ez a találkozás megvilágosító erejű volt.

Hiszen ha azt szeretném, hogy amit leírtam azt más is olvassa, mert szerintem az írásaim jók, akkor miért akarnék én ebből meggazdagodni? Ha a könyvkiadás eddig csak pénzköltéssel járt, hasznom nemigen volt belőle, akkor miért kell ezt erőltetni? Az ingyenes e-könyv kiadás, nem csak az olvasónak, hanem nekem is ingyenes!

Ekkor került a látókörömbe a Google Books, illetve a Google Play, ahonnan én is letöltöttem az e-könyvekről szóló e-könyvet, és rövid utánajárást követően már el is készült a szerzői oldalam, ahová feltöltöttem a meditációs versekből egy válogatást. Legnagyobb meglepetésemre néhány nap után elindultak a letöltések. Azt mondtam, ha 15 letöltés összejön, akkor már nagyon boldog leszek. Most már 800 felé közelít ez a szám, nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is van már olvasóm, 6-8 országból. Volt olyan nap, amikor a Google Books ingyenes könyvek népszerűségi listáján a 25. voltam. Ezt már valódi sikerként éltem meg.

Aztán feltöltöttem egy science-fiction válogatást is, ez már kisebb siker lett, de itt is 100 felé tart a letöltések száma.

Aztán jött egy elég nagy csalódás, angolra fordítottam a science-fiction válogatást, feltöltöttem, és elvileg 66 országban lehetne angolul olvasni, mégsem töltötte le még senki, rajtam és egy új-zélandi ismerősömön kívül. Folyamatosan gondolkodom az okokon, egyelőre nincs magyarázat, hacsak az nem, hogy az angol nyelvű könyvek választéka nagyságrendekkel nagyobb a magyarul olvasható könyvekénél, és reklám nélkül valószínűleg elvész a kötet a rengetegben.

Összefoglalásként: a könyvkiadókon keresztül történő kiadás bizonytalan, sőt reménytelen, csak viszi a pénzt, de sem olvasót, sem bevételt nem hoz. Az ingyenes e-könyv kiadás nekem is ingyenes, nem csak az olvasónak. Nem kell rá költeni, igaz, nem is eredményez bevételt, de az igazat megvallva a munkám miatt ez most még jó is, mert jövedelemszerző tevékenységhez engedélyt kellene kérnem, ha ezt megkapnám (ami nem biztos), akkor jöhet az adószám, és a bevétel utáni adózás. Ez a probléma a könyvkiadóval kapcsolatban azért nem merült fel, mert ők egy számlán gyűjtenék a bevételemet, tehát azzal egyelőre nem kellett volna elszámolnom.

És ami a legfontosabb, minden egyes letöltéssel, egy emberrel több van a Földön, aki ismeri a nevemet, olvassa az írásaimat, és talán még tetszik is neki, amit írtam. És ki tudja, egy közülük, hátha előáll azzal a javaslattal, hogy kiadná valamelyik könyvemet.

Addig pedig nincs más dolgom, mint új verseket és novellákat írni, esetleg egy tanulmánykötet is jöhet még a tudomány mai problémáiról, és feltölteni őket minél több helyre, és tiszta szívből örülni annak, ha újra és újra növekszik valamelyik letöltési szám.

Ha valaki tényleg szereti azt, amit ír, a pénznél sokkal többet ér az, ha minél több olvasóhoz eljutnak a gondolatai. És ezért érdemes ingyenes e-könyvet kiadni.

Utóirat: a 2021-es letöltési számok így alakultak:

  • Az érkező: 382
  • Lander: 4
  • Meditációs versek: 1446 (Magyarország: 1300, a külföldi országok között Románia vezet, 93 letöltéssel)

És ami a legnagyobb meglepetés, az idei eddigi 8 nap alatt 62 letöltés történt, ezek között a legjobban annak a Lander letöltésnek örülök, ami révén Ausztrália is felkerült az országok közé, ahol olvassák az írásaimat. Talán az angol nyelvű könyvem is elindul a saját útjára.

A “Meditációs versek”-et néhány olvasó még osztályozta is, egy szöveges értékelés is érkezett, nem éppen pozitív, de mivel tudom, hogy a versek sem mindenkihez szólnak, nem is várom el, hogy mindenki szeresse őket. De az is értékes, ha valaki rászánja az idejét, akár egy negatív vélemény megírására is, mert ez azt jelenti, hogy elgondolkodott a verseken, valamilyen szinten megérintették a versek. Lehet, hogy a versek dolgoznak majd benne tovább, és talán később újra előveszi, és kezdi érteni őket.

A letöltési linkek:

Meditációs versek: https://play.google.com/store/books/details/Sz%C5%B1cs_J%C3%A1nos_Medit%C3%A1ci%C3%B3s_versek?id=6LEmEAAAQBAJ

Az érkező: https://play.google.com/store/books/details/Sz%C5%B1cs_J%C3%A1nos_Az_%C3%A9rkez%C5%91?id=JVctEAAAQBAJ

Lander: https://play.google.com/store/books/details/Sz%C5%B1cs_J%C3%A1nos_Lander?id=8UY5EAAAQBAJ

Szerencsés nap

Tegnapi tökéletes élményem: a fogorvostól hazafelé, betértem kedves könyvesboltomba, ahol már régen voltam, gondoltam az ünnepekre veszek valami olvasnivalót. A bejáratnál ült egy törpe schnauzer, de mint megtudtam, a nagyobb fajtából.

Nézett, lehajoltam hozzá, és megsimogattam. Aztán körbenéztem, és megkérdeztem, hogy kié a kutya. A könyvesbolti eladó jelentkezett. Megkérdeztem, hogy “nem baj, ha megsimogatom?”. “Nem, sőt, nagyon szereti.” Egy darabig simogattam, vakargattam, aztán felmentem az emeletre, ott találtam egy könyvet, vittem le a pénztárhoz, a kutya ott ült türelmesen, változatlan testhelyzetben, és várta a simogatókat.

Én ennyire szelíd, barátságos, emberszerető és persze kényeztetést szerető kutyát még nem láttam. Amikor megkérdeztem, hogy “a könyveket, nem rágcsálja néha?”, ránk nézett, mintha tudta volna, hogy róla van szó. Mintha láttam volna a szemében: “hát mit gondolsz rólam? Imádom a könyveket, de nekem elég csak az illatuk.”

Ezt már lehet, hogy csak én gondoltam.

Aztán még pár simogatás, áll alatti vakargatás, és elköszöntem életem első könyvesbolti vásárlófogadó kutyájától. Szerencsés gazdája van. Hosszú, boldog életet kívánok ennek a kutyusnak, akivel egy fogorvosi látogatás hozott össze egy szerencsés napon.

https://www.petfirst.com/breed-spotlights/miniature-schnauzers/

Lengőajtó

7 hónapja vagyok az új irodában, a büfébe menet át kell menni egy lengőajtón. Ma gondolkodtam el először azon, hogy melyik módszer a jobb: tolni, átmenni, majd elengedni, vagy húzni, átmenni, majd elengedni. Vírus szempontjából jobb az első módszer, mert tolni lehet ököllel, a húzáshoz viszont meg kell fogni a rézgombot. Tolni azért is jobb, mert ha jönnek utánad, meg tudod fogni az ajtót, hogy ne verd orrba a mögötted jövőt, húzásnál ez úgy néz ki, hogy előreengeded, azt, aki mögötted van. Ebből a szempontból is jobb az első módszer, úgyhogy ezt fogom használni.

Viszont: ha tolom az ajtót, de jönnek szemből ugyanazon az oldalon, az nem jó, akkor vagy húzni kell, és előreengedni a másikat, vagy át kell váltani a másik szárnyra, ha van idő rá.

Néha az egyszerűnek tűnő dolgok sem olyan egyszerűek.

A Titanic zenekara

Olyanok vagyunk, mint a Titanic szalonzenekara: a hajó süllyed, és mi csak játszunk tovább.

Vajon miért? Mert nem veszünk tudomást az igazságról, vagy, mert nem tehetünk mást? A víz a bokánknál csobog, de mi csak játszunk. A víz a derekunkat öleli, folytatjuk a zenélést. A víz a nyakunkig ér, a dobos, a zongorista már megfulladt, mi még mindig játszunk.

Aztán bennünket is ellep a víz, a zene elhallgat, a hajó elsüllyed, sötét és mély a csend.

A bolygó haldoklik, és mi folytatjuk tovább, játszunk, amíg el nem pusztulunk. Nem törődünk azzal, hogy a jéghegy felhasított öt vízzáró rekeszt, ami egyenlő a hajó pusztulásával, hiszen köztudott, hogy a Titanic elsüllyeszthetetlen.

Azt hisszük, a bolygó elpusztíthatatlan, ami még lehet akár igaz is. Az ember viszont nem az. Abban a biztos tudatban pusztítjuk a környezetünket, hogy sérthetetlenek, elpusztíthatatlanok vagyunk, közben a jéghegy már a negyedik rekeszt is felrepesztette.

De ilyenek vagyunk, amíg mindent ki nem próbálunk, addig nem hiszünk senkinek és semminek. Amíg meg nem győződünk arról, hogy valóban eltűnhetünk erről a bolygóról, addig folytatjuk. Mint a zenekar a Titanicon.

Aztán átszakad az ötödik rekesz, elpusztulnak a korallzátonyok, megáll a Golf-áramlat, Észak-Európa jégbe burkolózik, másutt a forróság és a tűzvészek emésztenek fel mindent, felolvad a fagyott széndioxid, a forróság tovább emelkedik, a vízszint növekszik, a szárazföldön lehetetlenné válik az élet. És mi tovább játszunk, megpróbálunk a föld alá, a víz alá menekülni, azért, hogy néhány hónappal, talán évvel meghosszabbítsuk a haláltusánkat. Hogy játszhassuk tovább azt, hogy sérthetetlenek vagyunk.

Aztán, ahogy akkor a Titanicon, végleg elhallgat a zene, az utolsó ember utolsó levegővétele lesz az emberiség utolsó cselekedete ezen a bolygón. És lehet, hogy az értelem tűnik el a Világegyetemből, csak azért, mert játszottunk az utolsó pillanatig.

Talán, talán, néhány milliárd év, és lesz egy újabb értelmes faj, ami, ha nem fog tudni elődje sorsáról, ugyanazt az utat fogja végigjárni, csak neki kevesebb ideje lesz hátra a Nap haláláig.

Most még élünk. Talán ha abbahagyjuk a zenélést, a játékot, és mindenki azon dolgozik, hogy az ötödik rekesz ne teljen meg vízzel, hogy minden mozdítható tárgyból megpróbáljunk életmentő eszközöket, csónakot, tutajt, embereket mentő deszkákat a vízre tenni, ha komolyan vesszük a bajt, a Titanic kikötőbe ér. Ha nem a rekord számít, hanem az, hogy délebbre hajózva elkerüljük a jéghegyeket, amikről tudjuk, hogy ott vannak, még ha tovább is tart az út, de élve célba érünk, ha ez számít, megmenekülünk. Ha önteltek vagyunk és hiszünk az elsüllyeszthetetlenség mítoszában, akkor vége. Nincs tovább.

A Titanicot a saját mítosza süllyesztette el, ami nem bírt el az öt rekeszt átszakító jéghegy erejével. A mítoszok a fejünkben vannak, a jéghegyek odakint a tengeren. A valósággal szemben nem segít semmilyen okoskodás, hiába játszunk Istent, a Természet hamar nevetségessé tehet bennünket. Az Isten jelmez nem óv meg a tűzvészben, sem az emelkedő vízben.

Én sem hiszem, hogy ez az írás bármit is megváltoztat, nem játszom azt, hogy mindent látok és tudok. Csak olvasom a jeleket, és látom a jéghegyet a ködben is, és talán ha nem próbálom elkerülni, hanem orral megyek neki, akkor a Titanic nem süllyed el. Ha nem elkerülni próbáljuk az elkerülhetetlent, hanem elfogadjuk a veszély valóságát, megértjük, és aszerint cselekszünk, ha nem legyőzni akarjuk a Természetet, hanem együtt élni vele, akkor talán elérjük a kikötőt. Ha nem, akkor…

Három bolygó a Nap körül, a Vénusz és a Mars sohasem hordozott életet, vagy ha igen, akkor elvesztette az idők során. A harmadik a Föld, egy valaha életet hordozó bolygó, most már csendes és halott ő is, másik két társával, nővérével és fivérével együtt halott.

Mert jobban hittünk a mítoszoknak, mint a valóságnak.