Napló kategóriaarchívum

A fejlődés árnyoldalai

A nyíregyházi kórházban parkoltam, amikor a Sürgősségi osztályon egy kivetítőn megláttam, hogy sokkal kedvezőbb áron parkolhatok a parkolóházban. Gyorsan át is álltam az autóval (-400 Ft), majd néhány órával később, már este, megpróbáltam hazamenni.

Van egy fizető automata, amibe beteszi az ember a parkolójegyét és máris fizethet.

Fizethet? Nem ilyen egyszerű. 1600 Ft volt a díj, volt nálam apróban egy 500-as és némi fém. Ebből nem jött össze. Betettem egy 5000 Ft-ost, háromszor dobta vissza, a 10 000-est, csak kétszer, mert akkor már tudtam, hogy valami rendszerszintű probléma van. Aztán megtaláltam a feliratot: az 1600 Ft-ot, csak 1000, vagy 2000 Ft-osokkal lehetett volna kifizetni. Patthelyzet! Már majdnem pánikba estem, amikor eszembe jutott a bankkártya. Szerencsére nálam volt, először próbáltam egy nyílásba bedugni, eredménytelenül, aztán felfedeztem az érintési lehetőséget. Kiszabadultam!!!


Képzeljük el ugyanezt hajnali háromkor, amikor valaki súlyos állapotú hozzátartozójától jön ki félig sokkos állapotban, és rájön, hogy nem tud hazamenni, a parkolási díj pedig csak növekszik és növekszik…


Ha egész éjszaka van a kórházi fizetős kapunál valaki, és hajlandó pénzt váltani, akkor szerencséd van. Ha azt mondja, hogy ő nem pénzváltó, akkor ottragadtál, és ha a mobilod sincs nálad, akkor ott alszol a parkolóházban :-(.

Ember küzdj

Minden reggel, munkába menet a Holló utcán vezet az utam, első munkahelyem, a KSH volt székháza előtt. Egy asszony sepri a bejárat előtti teret. A levelek egyenletesen borítják a betont, az asszony türelmes, határozott mozdulatokkal söpri a leveleket, egyre nagyobb területet tisztítva meg.

Másnap még több levél hullik le, és a szél is visszahordja az előző nap elsöpört levelek egy részét. Az asszony újra és újra tisztára söpri a területet, mire az első dolgozók szállingózni kezdenek, a bejárat előtti rész teljesen mentes a lehullott őszi falevelektől.

Majd másnap újabb levelek érkeznek, némelyik a fákról, de van, amit a szél fúj vissza a bejárat mellett egyre vastagodó levélkupacokból. Az asszony türelmes, ez a munkája, nem haragszik egyetlen levélre sem, a levél dolga az, hogy ősszel lehulljon, az ő dolga pedig az, hogy minden reggel összesöpörje őket. A világ már csak ilyen.

Ember küzdj, és bízva bízzál…


Dűne

Azt hiszem mazochista vagyok. A Dűne hatodik könyvét olvasom már („Dűne Káptalanház” a címe). Az ötödiket félbehagytam, annyira unalmas volt, de most úgy érzem, a hatodik után mégis elolvasom végig az ötödiket is, és a többit is, amit már Frank Herbert halála után írtak. Van ezekben a könyvekben valami addiktív, annak ellenére, hogy néha nem értem, miért olvasom őket. Unalmas párbeszédek, hangzatos idézetek, lassú előrehaladás, és én mégis úgy érzem, valami nagyobbnak a része vagyok, beránt magába ez a világ. A fűszer úgy látszik a könyveken keresztül is hat.