Szűcs János összes bejegyzése

Ha ma újra

Ha ma újra megtörténne, vajon
ki lenne köztünk az a római katona,
aki letérdelne, mert a szeme megnyílna
és látná, hogy a kereszten vérző ember
valóban Isten fia. Ki választaná újra
Barabást, és ki küldené újra keresztre
az egyetlen bűntelent, Mária fiát, ki
állna tétován, nem értve, az Atya miért
hagyta meghalni a fiát, miért nem küldte
el az angyalok hadát, hogy tűzzel pusztítsák
el Jeruzsálem városát, és ki ülne csendben
a kereszt alatt, imára kulcsolt kézzel,
ki tudná, hogy máshogy nem történhetett,
hogy bocsánatot a bűneinkért csak így
kaphatunk, csak így.

Elvégeztetett.

Dietmar Janssen fotója a Pexels oldaláról

Helyzetjelentés

Mióta ingyenessé tettem az Underground Kiadónál kiadott “Titkosírás” című e-könyvemet, most néztem meg először a forgalmi adatokat, és az minden várakozásomat és tervemet felülmúlta: 420 eladás és letöltés volt összesen, ebből majdnem mind azóta, hogy ingyenes lett a könyv. Nincs ugyan bevételem (amit most úgy sem tudnék elszámolni), viszont nincs kiadásom sem, és nagyon sokan olvassák azokat a novellákat, amikbe én az életem java részét beletettem. Nincs jobb érzés ennél…

Az alexandriai könyvtár és a 3-2-1 mentési elv

Az alexandriai könyvtár az ókor legnagyobb könyvtára volt, az i.e. 3. században alapították. Több százezer, elsősorban görög nyelvű iratot őrzött, ezek között nagyon sok görögre fordított, eredetileg más nyelven íródott vallásos szöveg, történet vagy tudományos írás is volt.

A könyvtár tehát az akkori világ tudásának legnagyobb birtokosa és őrzője volt. Az emberiség legnagyobb kulturális vesztesége, hogy a könyvtár végül teljesen megsemmisült. Több ízben is érte komoly katasztrófa, hogy végül hogyan tűnt el végleg, abban nincs egységes álláspont.

Még szomorúbb, hogy a könyvtár éppen azzal a céllal is épült, hogy amiről csak lehet, másolatot készítsenek az írnokok, így próbáltak egy minél teljesebb gyűjteményt felhalmozni. Mondhatjuk, hogy ami akkoriban írásos formában fellelhető volt, arról volt másolat a könyvtárban. Még egy óriási katalógus is készült a könyvtárban tárolt tömérdek iratról és könyvről.

A tudomány, a vallás és a kultúra elképzelhetetlen mennyiségű és minőségű tudást veszített el a könyvtár pusztulásával. Ennek sajnos a legfontosabb oka az volt, hogy az akkori világ fejlettségének megfelelően gyakorlatilag csak pergamen felhasználásával készültek a könyvek, ami könnyen és gyorsan ég. De ha lettek volna agyagba vésett szövegek, vagy fémtekercsekre rótt iratok, azok is szétszóródtak és eltűntek vagy megsemmisültek volna a történelem viharaiban, a könyvtárt ért többszöri támadás és pusztítás következményeként.

Sajnos nem ez volt az egyetlen példa az emberiség kultúrkincseinek brutális elpusztítására. A képrombolás során ikonok, szobrok, festmények, faragások estek áldozatul a vallási fanatizmusnak, több alkalommal is. És ne felejtsük el, a XX. században is voltak könyvégetések, és bár ezek is brutális, emberhez méltatlan tettek voltak, de nem okoztak pótolhatatlan károkat.

De térjünk vissza az alexandriai könyvtárhoz. El lehetett volna kerülni a pusztulást? Valószínűleg nem. Meg lehetett volna őrizni a könyvtár legalább egy részét, a legfontosabb iratokat? A válasz: igen. A Szentírás könyvei, az Ószövetség, az Újszövetség, az apokrif iratok azért is tudtak fennmaradni, mert folyamatosan másolták a szövegeket, és a példányokat igyekeztek minél több helyre elvinni. A tartalom megőrzésének legjobb módja a másolás és terjesztés. Ma már persze könnyű ezt leírni, hiszen digitális formában pillanatok alatt másolhatók és terjeszthetők az egyes könyvek, iratok. De hogy valóban biztonságban
vannak-e digitális kincseink, az már nem ennyire biztos.

Nagyon sokan tárolják a nehezen összegyűjtött digitális információt, fényképeket, videókat, könyveket az okostelefonjukon, tabletjükön, asztali számítógépük merevlemezén, pendrive-on, vagy éppen a mostanában divatos felhő alapú tárhelyeken. Aztán történik valami, és a felhasználó hirtelen rádöbben, hogy az egyetlen helyen tárolt féltett és utólag be nem szerezhető kincseiből semmi sem maradt. Ennek oka az, hogy a digitális információ rendkívül sérülékeny, és ezt bizony nagyon kevesen tudják.

Én magam kétszer is szembesültem azzal, hogy milyen pillanatok alatt képes a digitális információ megsemmisülni, egyszer a tápegység tett tönkre két merevlemezt egyszerre a gépemben, ebből az egyik a másik mentéseit is tartalmazta, egy másik alkalommal a szőnyegen volt az 500 gigabyte-os mobil winchesterem, miközben másoltam rá, elkezdtem meglocsolni a virágaimat, és amikor leléptem a székről, sikerült rátaposnom az éppen működő eszközre. A tokot nem ekkora terhelésre méretezték, elég volt annyira behajolnia, hogy a mozgó fejek hozzáérjenek a mozgó tányérhoz, és az eszköz egy pillanat alatt tönkrement, rajta közel 500 gigabyte-nyi anyaggal. Aki dolgozott már életében 1.2 megabyte-os floppy lemezzel, vagy 20 megabyte-os merevlemezzel, az tudhatja, hogy itt százezerszeres mennyiségű adatról van szó.

Mindkét esetben az mentett meg a teljes adatvesztéstől, hogy már akkor alkalmaztam a 3-2-1 mentési elvet, ami tulajdonképpen ennek az írásnak a fő témája. Azért tartottam fontosnak erről írni, mert nagyon sokszor láttam azt, hogy a digitális technikát használók mennyire természetesnek tartják azt, hogy ami most a rendelkezésükre áll, az a jövőben is biztonsággal elérhető lesz. És mint írtam, eleven példák bizonyítják, hoyg ez mennyire nincs így.

Mi is ez a 3-2-1 elv? Az adatainkról 3 mentést kell készíteni, ebbe nem értendő bele az eredeti adat, tehát összesen 4 példányban kell meglennie minden általunk fontosnak vélt adatnak. Miért? Láthattuk, hogy esetemben egy tápegység nemcsak az eredeti tartalmat, hanem annak mentését is tönkretette, tehát ha csak egy mentésem lett volna, akkor nagyon nagy bajba kerültem volna.

A mentéseket legalább 2 féle adathordozóra kell elkészítenünk, például egy merevlemez és egy felhő alapú mentés, vagy egy merevlemez és optikai lemezek (CD, DVD, Blu-Ray, M-Disc), nagyobb szervezetek használnak szalagos egységeket is többpéldányos mentésre. De menthetünk pendrive-ra is, de tudnunk kell, hogy egy pendrive is elérhetetlenné válhat egy pillanat alatt, én is találkoztam már ilyennel, néhány írási hiba után, egyszer csak már nem tudjuk csatolni az eszközt, az operációs rendszer már nem ismeri fel, a tartalom eltűnik.

Végül az 1: egy példány a mentési készletből legyen más, lehetőleg minél távolabbi helyen tárolva. Nagy cégeknél lehet olyan előírás, hogy több száz kilométernek kell lennie a tárolási helyek között. Ez nyilván egy otthoni környezetben túlzás lenne, de az, hogy a merevlemezeket külön szobában tartsuk, az már alapkövetelmény.

Vegyünk példaként egy nagy amerikai céget, rengeteg ügyfél-, és egyéb üzleti adattal, alkalmazzák a 3-2-1 elvet, a mentéseiket több kilométerre egymástól a tengerparthoz közel alagsori helyiségekben tárolják. Aztán jön egy hurrikán, ami elönti mindkét tárolóhelyet. Ha szerencséjük van, a lemezek tartalma még megmenthető, ha nincs szerencséjük, akkor a cégük csődbe került, hiszen nem tudják folytatni a munkát.

Otthoni könyezetben érdemes kijelölni egy mester példányt, ez lehet az egyik mobil winchester, amit vészhelyzetben magunkkal vihetünk. De ha még óvatosabbak vagyunk, és arra az esetre is fel szeretnénk készülni, ha éppen nem vagyunk ott, amikor a baj megtörténik, akkor a legfontosabb forrásainkat, képeinket, írásainkat internetes tárolóhelyre is lementjük. Ebben az esetben érdemes titkosítani a tartalmat, olyan jelszóval, amire még álmunkban is emlékezni fogunk. És természetesen az internetes tárolóhely elérhetőségét, és az ahhoz tartozó jelszót is fejben kell tartanunk.

A 3-2-1 rendszer sem tökéletes, vannak olyan helyzetek, ilyen például egy háborús támadás, ez éppen napjainkban vált kézzelfogható veszéllyé, ebben az esetben tehetetlenek vagyunk. De például egy hatalmas napkitörés, ami minden elektronikus eszközt tönkretehet, az M-Disc-en tárolt adatainkban valószínűleg nem fog kárt okozni. De nekünk nem is a rendkívüli helyzetekre kell készülnünk, hiszen akkor van egyéb fontosabb dolog is az adataink biztonságánál, hanem az általában, sőt gyakran előforduló esetekre, meghibásodásokra. Ezek kivédésére, az adatvesztés elkerülésére pedig a 3-2-1 rendszer megfelelő.

Hogyan kapcsolódik a mentési rendszer az alexandriai könyvtárhoz? Képzeljük el, hogy az akkori könyvtáros ismerte és felmérte volna a könyvtárat fenyegető veszélyeket, és ismerte volna a 3-2-1 mentési elvet. Ekkor létrehozhattak volna Alexandrián kívül, minél messzebb, mondjuk a brit szigeteken egy másik könyvtárat, minden szövegből lett volna két-két példány
mindkét könyvtárban, és a másolatok egyike agyagba égetve, vagy fémlemezekbe karcolva, vagy kőtáblákra vésve maradt volna meg az utókornak. De talán még a 3-2-1 elvnél is jobb lett volna, ha a vírusok által használt technikát használják, minél gyorsabban, minél több példányt, minél nagyobb területen kell elterjeszteni.

Ha bármelyik mentési, megőrzési módszert valóban használták volna, fel nem tudjuk mérni, mennyivel lenne gazdagabb most a vallás, a tudomány, a kultúra, az emberiség. Kezünkben lehetnének a legősibb írások a világ teremtéséről, az özönvízről, olvashatnánk 6-8 ezer éves szövegeket, vagy azok másolatait, talán a legelőször írásba foglalt Ószövetség is a kezünkben lehetne. Közvetlen beszámoló a trójai háborúról, Atlantiszról, talán még a Földünket meglátogató idegenekről is lenne néhány beszámolónk.

Sajnos, az alexandriai könyvtár már csak egy időgép segítségével lenne rekonstruálható teljesen, de ennek igen kicsi az esélye, hiszen egy időgép olyan paradoxonokat generálna, amik miatt valószínűleg soha nem építhető ilyen szerkezet.

Így viszont nincs más lehetőségünk, mint elfogadjuk, hogy az emberiség már örökre elvesztette az alexandriai könyvtárat, olyan tartalmakkal, amiket már soha, de soha többé nem tudunk újra alkotni.

Brett Sayles fotója a Pexels oldaláról

Kérdezed

Tudom, te is sokszor kérdezed,
az életnek mi az értelme,
miért a szenvedés, fájdalom,
háború, gyermekek félelme.

Ezzel én is így vagyok, és
tudni szeretném érdemes-e.
De tudod, nem a mi dolgunk
eldönteni, jó-e, hogy itt vagyunk,
jó-e, hogy az életen gondolkodunk,
mert akkor jössz rá igazán,
mit ér az élet, ha fáj és küzdelmes
már minden egyes lélegzet, ha boldog vagy
csak attól is, hogy megélted a következő percet.

Aidan Roof fotója a Pexels oldaláról

Meditációs versek, 2. kiadás

Megjelent a “Meditációs versek” ingyenes verseskötet 2. kiadása. Ebben a kiadásban már nincsenek benne azok a versek, amik a készülő nyomtatott verzióban benne vannak. Letölthető: https://play.google.com/store/books/details/Sz%C5%B1cs_J%C3%A1nos_Medit%C3%A1ci%C3%B3s_versek?id=6LEmEAAAQBAJ&fbclid=IwAR2j_vumIEaPJfzx7_6HKbqizWtV-pKvN7s8Ht8MBAR7OR9dLX2wXRqXKXE

Hogyan írjunk Blu-Ray M-Disc lemezeket?

Amikor először olvastam arról, hogy az M-Disc tárolási technika 1000 éves adattárolást garantál, akkor azt mondtam magamban: “Ha ebből 30-40 év valóban igaz, akkor nekem szükségem van erre a technológiára. Valójában olyan optikai tárolási módról van szó, ahol a lemezek hordozóanyaga az, ami ilyen különleges adatmegőrzési képességet biztosít.

Ideális arra a célra, hogy az 1987 óta összegyűlt számítógépes forráskódjaimnak, szövegeknek és egyéb olyan adatnak gyűjtőhelye legyen, amit más forrásból nem lehet visszanyerni, ha esetleg az eredeti állományokkal történne valami. Körülbelül 20 gigabyte-nyi adatról van szó, pontosan elfér egy Blu-Ray M-Disc lemezen.

Előkészületek

Két egyszerű dolgot kellett volna tudnom, mielőtt hozzákezdtem volna az archiváláshoz:

1. Nem minden M-Disc Blu-Ray.

Rákerestem az Interneten az M-Disc író eszközökre, és meg is rendeltem nagyjából 10 000 Ft-ért egy ASUS M-Disc írót. Nem is lett volna ezzel semmi baj, csak, amikor beletettem egy Blu-Ray M-Disc-et, akkor jelezte, hogy ő ezt a típust nem tudja kezelni. Igen, mert ő M-Disc lemezek kategóriájában csak a DVD lemezekhez értett. Akkor döbbentem rá, hogy DVD is lehet M-Disc, hiszen az M-Disc az adathordozó típusára utal, és nem a lemez méretére. A DVD M-Disc viszont (igaz hogy hosszú tárolási idő mellett,) de csak 4.7 gigabyte-os kapacitású.

Vennem kellett egy igazi Blu-Ray írót, olyat, ami kezeli az M-Disc-et is. Nagyjából 40 000 Ft-ért meg is vettem egy Verbatim Blu-Ray hordozható írót, ami ugyan Pioneer márkájúnak vallja magát, de végül is az is egy ismert márka. Az íróhoz járt egy Nero CD-DVD-Blu-Ray író program, nem a legfrissebb és nem is a legjobb program, de hát a semminél jobb.

Verbatim Blu-Ray M-Disc kompatibilis külső USB író

2. Nem minden Blu-Ray M-Disc.

Ez akkor derült ki, amikor azt láttam, hogy vannak 50 gigabyte-os, sőt 100 gigabyte-os Blu-Ray lemezek is, ez utóbbiak ára kicsit magas, de a dupla rétegű és méretű lemez elég jó áron hazavihető. Aztán jöttem rá, hogy ezek a Blu-Ray lemezek nem M-Disc technológiájúak, hiszen a dupla réteg nem valósítható meg azzal a hordozóanyaggal, ami az M-Disc megbízhatóságát adja.

Összegezve: ha forráskódot, dokumentumokat, saját írásokat szeretnénk hosszú távra megőrizni, akkor használjuk az M-Disc Blu-Ray lemezeket, 25 gigabyte kapacitással. Ha nagyobb hordozóra van szükség, de nem szükséges a szélsőséges tárolási idő, akkor a Blu-Ray minden kategóriája jó. Különösen szerencsés, hogy újraírható Blu-Ray lemez is van (persze ez sem M-Disc), ezek a kísérletezéshez nagyon kellenek, majd meglátjuk, miért.

Az első mentések

Összeállítottam a kiírandó anyagot, kitakarítottam a felesleget, és azon nyomban megírtam egy 50 gigabyte-os lemezt. Ezekből is vettem, de ezek ugye nem M-Disc-ek, de ha már ott voltak, miért ne írjak ki rá mindenfélét. Egyszer írhatóak, tehát nem kell félni attól, hogy később véletlenül törlöm a tartalmat.

Amikor az ember felír egy adathordozót, azt elhelyezi egy biztonságos helyen, de ha valamit le akar róla olvasni, akkor tudnia kell, hogy mi is van pontosan a lemezeken. Ezért érdemes a számítógépre egy megfelelő helyre készíteni egy listát a “dir /s” paranccsal, a kimenetet egy állományba átirányítva.

Ekkor ért a meglepetés (az első): a lista túl hamar elkészült, és rögtön láttam, hogy nem a teljes tartalom szerepel rajta. Rájöttem, hogy egy bizonyos alkönyvtár mélység alatti alkönyvtárak üresek, és amikor a dir parancs ezekhez ér, nem tud tovább listázni, és kilép.

Ugyanakkor a lemez túlnyomó része rendben volt, közvetlenül elérhető volt az egész lemez, csak ugyebár listázni nem lehetett, és bizonyos, túl mélyen lévő alkönyvtár struktúrák hiányoztak.

A kutakodás

Vajon milyen korlát érvényes ezekre a lemezekre. Hamar rájöttem, hogy csak az ISO9880+Joliet kiterjesztés a jó választás, a többinek igen kellemetlen korlátai vannak, viszont a Joliet-ről is csak annyit tudtam meg, hogy 8 alkönyvtárnál többet is megenged. Hogy pontosan mennyit, arról mélyen hallgat mindenki. Aztán az kezdett el érdekelni, hogy vajon a Nero miért nem jelezte, hogy túl mély a könyvtár struktúra?

Kipróbáltam jó néhány programot, és ehhez nagyon jól jöttek az újraírható lemezek, mert amikor kiderült, hogy megint csak hiányoznak könyvtárak, le tudtam törölni a lemezt az új kísérlethez. Ekkor jött a második meglepetés: egyik író program sem jelezte a problémát a könyvtárakkal kapcsolatban. Még olyat is próbáltam, hogy előbb ISO állományt készítettem, azt csatoltam fel, és arról próbáltam dir listát kérni, újra csak nem futott végig a program. Nem az írókkal volt egyedül probléma, az ISO készítő programok is elbuktak a teszten.

A következtetés

Rá kellett döbbennem, hogy ez egy olyan probléma, aminek hivatalos, jó megoldása nincsen, az egyetlen járható út, ha a felírás előtt mindenki maga gondoskodik róla, hogy maximum 12 könyvtár mélységű legyen az adatszerkezet.

Sebaj, keressünk olyan programot, ami kiírja a maximális alkönyvtár mélységet, kilistázza a túl mélyen lévőket, és esetleg még javítja is ezeket. A törlésen kívül a másik logikus megoldás, hogy a mélyen lévő alkönyvtárat egy zip állományba tömörítjük a szülő könyvtárban, majd az eredetit töröljük, így az adat is megmarad, és a struktúra is jó lesz.

Harmadik meglepetés: jelenleg mindenféle bash és powershell szkripten kívül nincs olyan Windows program, ami képes lenne erre a mutatványra, hogy egy kiírandó adatállományról véleményt mondjon, érdemes-e Blu-Ray, DVD vagy CD lemezre írni.

A köztes megoldás

Amikor kiderült ez a probléma, gondoltam, betömörítek mindent zip-pel, és úgy írom ki, ekkor nem lehet probléma az alkönyvtár mélység korlát. Amikor azonban az első 2 gigabyte-nál nagyobb zip-hez érkezett a Nero a kiíráskor, akkor közölte, hogy ez már túl nagy ennek a lemezformátumnak (negyedik meglepetés, de legalább szólt a program). Újra kellett tehát mindent tömöríteni, úgy, hogy minden könyvtár zip állománya 2 gigabyte-nál kisebb legyen, ahol ez nem jött össze, ott megmaradt a könyvtár, és az alkönyvtárait tömörítettem egyenként. Ahol ismét túl nagy volt a létrejött zip, ott egy szinttel lejjebb megismételtem ugyanezt az eljárást, vigyázva persze, hogy 12-nél mélyebben ne legyen könyvtár.

Kiírtam ebből a változatból 2 db 50 gigabyte-os Blu-Ray lemezt, ami már dir-rel természetesen listázható volt. De ugye ez nem volt M-Disc, és ha valamire szükség volt, akkor azokat előbb a zip file-okból ki kellett venni, de ez azért nem olyan nagy probléma. És mivel a tömörítés miatt kevesebb volt a kiírandó adat mérete, sok olyasmit is kiírtam így, amit eredetileg nem terveztem, ez talán a pozitív hozadéka ennek a módszernek.

A jó megoldás

Természetesen nem nyugodtam meg, tudtam, amíg nincs egy-két tökéletes 25 gigabyte-os M-Disc archívumom, életem eddigi összes alkotásáról, addig nem hagyom abba a kísérletezést.

Ekkor ért az egyetlen pozitív meglepetés: rábukkantam a https://raywoodcockslatest.wordpress.com/2016/02/25/counting-the-number-of-subdirectory-levels/ web oldalon arra a megoldásra, ami bár munkaigényesen, de zseniálisan oldotta meg a problémámat.

Készítsünk egy listát az archiválandó könyvtárról a “dir /s /ad /b” paranccsal. Ebben a listában csak a könyvtárak (alkönyvtárak) lesznek benne, a file-ok nem, és csak a nevük, semmi egyéb.

Másoljuk ki a listát a vágólapra, nyissunk egy új Excel táblát, majd az A1 mezőbe illesszük be a listát. Lesz egy hosszú A oszlopunk. A B1 cellába írjuk bele:

=HOSSZ(A1)-HOSSZ(HELYETTE(A1;”\”;””))

Láthatjuk a zseniális megoldást, ami nekem nem jutott volna eszembe, és amiért meg is dicsértem a szerzőt egy kommentben. Az alkönyvtárak számát a “\” jelek száma alapján határozza meg, ezt pedig úgy éri el, hogy az eredeti név hosszából kivonja annak a névnek a hosszát, amiben a “\” jeleket törli, a hossz különbség pontosan a “\” jelek számát adja a névben, ez pedig megadja, hogy hány alkönyvtár van abban az elérési útban.

Ezután csak a formulát kell az összes sorra bemásolni, erre van egy kényelmes Excel megoldás, kétszer kell kattintani a cella jobb alsó sarkában megjelenő jelen, és az Excel a cellákba bemásolja a formulát, addig a sorig, ahol még nem üres az A cella. Ezután csak rendezni kell a táblát a B oszlop szerint csökkenő sorrendben, és máris kiderül, hogy esetemben például 17 volt a legnagyobb szám. Megkerestem az első 12-es sort, elé betettem egy üres sort, hogy tudjam, mely könyvtárakat kell kiigazítanom.

Elég hosszú kézi munka következett, mert volt, amit törölni tudtam, mert nem volt fontos, de volt, amit zip-pel tömörítettem, és csak utána töröltem, hogy azért megmaradjon. Ezt nem tudtam semmilyen programra rábízni.

Mondanom sem kell, többször is neki kellett futnom, de amikor a végső ellenőrzés már azt mutatta, hogy 12 van az Excel tábla legelső sorában, akkor már tudtam, hogy indulhat az írás.

Így készült el a 2 tökéletes 25 gigabyte-os M-Disc, amin életem eddigi alkotómunkájának eredménye található, hiánytalanul, és ami vélhetőleg 1000 évig használható is lesz.

Nehéz volt eddig eljutni és kijózanító is egyben látni, hogy mennyire elnagyoltak és hiányosak ezek a megoldások, hogy nincsenek leírások, egyértelmű specifikációk, hogy a web áruházak mennyire csekély információt adnak egy-egy eszközről, cikkről, hogy mindennek úgy kell utánajárni, és van, amire még az Internet sem mindig ad megoldást.

És jó, hogy vannak segítőkész emberek, akik zseniális megoldásokat adnak olyan problémákra, amiknek nem is lenne szabad létezniük. Jelen esetben az író eszköznek kellett volna jeleznie a problémát az írás előtt, és ha rákattintok a Help menüre, akkor nem a cég web oldalára kellene mennie, ahol semmilyen információ nincs, hanem közölnie kellene a fellépő hiba okát, nevezetesen azt, hogy túlléptem a 12-es alkönyvtár mélység korlátot.

Végül sikerrel és rengeteg tanulsággal zárult a projekt, de a számítástechnika jelenlegi állapotát illetően egyáltalán nem vagyok nyugodt és elégedett.

És ha lesz időm, elkészítem azt a Windows programot, ami egy könyvtárstruktúrában meg tudja találni, majd ki is listázza az egy bizonyos mélységben, vagy az alatt lévő könyvtárakat, és természetesen a programot közkinccsé is fogom tenni, hogy másnak ne kelljen azt végigjárni, amit nekem kellett.

A profit éhség egyre inkább a minőség és a professzionalitás ellen hat, és hogy ennek milyen mélyen van a határa, arra nem olyan könnyű rátalálni, mint a Joliet file-rendszer kiterjesztés 12-es mágikus számára.

25 gigabyte-os Blu-Ray M-Disc